2018. november 15., Albert, Lipót
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A szél lesz Európa legfőbb energiaforrása?

Az európai energiatermelés 11,6 százalékát a szélenergia teszi ki. Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint azonban ez az arány hamarosan megváltozhat: úgy véli, a kontinens legnagyobb energiaforrása tíz éven belül a szél lehet. 

Fatih Birol a hamburgi szélenergia-csúcstalálkozón kiemelte: 2040-re 1100 terawattra nőhet a szélenergia-termelés.

A szakember szerint a megújuló energia termelésének növelése kiemelt ügy, hiszen

a világ szén-dioxid-kibocsátása hároméves stagnálás után tavaly 1,4 százalékkal emelkedett, és 2018 első 8 hónapjában további növekedés volt tapasztalható.

A szélenergia termelésének új szakaszát az egyre nagyobb, hosszabb rotorokkal felszerelt berendezések jellemzik. Míg néhány évvel ezelőtt még legfeljebb 60 méter hosszú szárnyakat alkalmaztak, addig például az MHI Vestas – erről itt írtunk bővebben – bemutatta a világ első, kereskedelmi forgalomba kerülő  V164-10.0 MW nevű turbináját, melynek rotorátmérője 160 méter.

A General Electric pedig jövőre akarja üzembe állítani 12 MW-os szélturbinájának prototípusát, amely akár 16 000 háztartás energiaellátását tudja biztosítani.

A fejlődés legfontosabb tényezője a rotorszárnyak mérete, hiszen minél nagyobbak, annál több energiát lehet velük nyerni.

Ugyanakkor gondot okoz a fejlesztőknek, hogy a szárnyak méretének növelésével aránytalanul nő azok súlya. A heves, orkánszerű szelek kárt okozhatnak a berendezésekben, ezért kutatják, hogyan lehet – a repülőgépek mozgatható szárnyelemeinek példájára – a rotorszárnyakon alkalmazott mozgatható részekkel orvosolni a problémát. 

Neked ajánljuk
Szaúd-Arábiában brutális mennyiségű áramot fogyasztanak a légkondicionálók Emelkedett az energiaipar szén-dioxid-kibocsátása A műanyagiparból származó üvegházhatású gázok emelkedése várható Gigantikus energiatárolók épülnek Kaliforniában Sokak megdöbbenésére óceánvízzel árasztanák el a sivatagot
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam