2019. április 24., György
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Mi vár a napenergiára 2019-ben?

A napenergia töretlen népeszűségnek örvend – olyannyira, hogy technológiai fejlődésének, illetve a költségek csökkentésének köszönhetően az idei évben tovább folytatódhat a sikersztorija. 

Az új telepítések meghaladják a 100 gigawattot

2018-ban a globális fotovoltaikus telepítések az iparág történetében először csökkentek, főleg Kína szigorítása miatt, ám 2019-ben az újonnan telepített kapacitások végre áttörhetik a 100 GW-os lélektani határt – prognosztizálja a Wood Mackenzie, amely összességében 103 GW új naperőművi kapacitás telepítésére számít idén világszerte. Mások, például a Bloomberg New Energy Finance és a IHS Markit szerint az új telepítések már 2018-ban meghaladták a 100 MW-ot.

A 20 legnagyobb piac az új telepítések mintegy 83 százalékának fog helyet adni 2023-ig, a leggyorsabb kapacitásnövekedést felmutató országok pedig a Közel-Keleten és a mediterrán térségben találhatók (Szaúd-Arábia, Irán, Egyiptom, Olaszország). Kína szerepe továbbra is kulcsfontosságú lesz, azonban részesedése a globális piacon a 2017-es 55 százalékról 2023-ig 19 százalékra süllyedhet. A latin-amerikai, közel-keleti és afrikai feltörekvő országok aktivitásának felpörgése elsősorban a 2020 utáni években mutatkozik majd meg az új telepítések alakulásában, ennek köszönhetően 2023-ig évi 115-120 GW körül alakulhatnak az installált új kapacitások.

Szép jövő áll a napenergia előtt Fotó: Pixabay

Folytatódik az árcsökkenés

2018-ban  a fotovoltaikus napenergia-technológia költségei jelentősen csökkentek: globális átlagban mintegy 15 százalékkal éves összevetésben. Az egyiptomi, jordániai, valamint egyesült arab emírségekbeli tenderek és az azokon született, 30 USD/MWh alatti ajánlatok arra utalnak, hogy 2019-ben egyre több, hasonlóan alacsony árazású projektről dönthetnek. Sőt, a WoodMac szerint hosszabb távon, optimalizált körülmények között van tér a 14 dollár/MWh körüli árak kialakulására is.

  • A további trendekről a forrásra kattintva lehet olvasni. 
Neked ajánljuk
A németek megújulókra cserélik a lignitbányákat Ez igen! Idehaza is rekordot döntött a napenergia Napenergia mínusz 40 Celsius-fok alatt is A papír valóban mindent elbír? Dubaj így csökkentené évente 1,6 millió tonnával a szén-dioxid-kibocsátását
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam