2019. szeptember 17., Zsófia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Hatalmas napelempark épült Szabolcsban

Újabb napelemparkok épültek hazánkban – ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában telepítettek 10,2 megawatt összteljesítményű naperőműveket. 

A napelemparkok négymilliárd forintból épültek meg a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásának köszönhetően. 

Mint kiderült, a két parkban 17 naperőmű működik, erőművenként 2200 napelemtáblával, amelynek megtermelt energiamennyisége parkonként eléri a 700 megawattórát. 

A holding a megtermelt villamos energiát  KÁT-rendszerben értékesíti, vagyis támogatott áron az állam vásárolja meg. Németh Attila projektvezető elmondta, hogy

az átadott napelemparkok mintegy 40 ezer napelemtáblája a környék négy-öt településének energiaellátását fedeznék.

Idehaza is egyre több a napelempark  Fotó: Pxhere

A projektfejlesztés másfél éve kezdődött, az építkezést 2018 szeptemberében kezdték el a kivitelezők a Tuzsér és Mándok határában megvásárolt földterületeken, a munkálatok pedig idén márciusban fejeződtek be.

A próbaüzemeket követően április elején kezdődhetett meg a teljes KÁT-üzem, azóta folyamatosan termeli az áramot a napelempark – mondta Major Csaba, a Cashline-csoport igazgatósági tagja, aki azt is elárulta, hogy a holding a térségben további naperőmű-beruházásokban gondolkodik.

Neked ajánljuk
Kína napos oldala Megújuló és megfizethető: beköszöntött az olcsó áram kora Feltalálták a szolármotort A klímaváltozás már az amerikaiak szerint is probléma Kipusztulás fenyegeti a magyar tölgyerdőket
Tovább a forrásra: napi.hu
Vissza
Hírfolyam