2019. december 6., Miklós
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Óriási, felvillanyozó dolog készül New Yorkban

New Yorkban bezárják az utolsó két olyan gázerőművet, amely csúcsfogyasztás idején termel elektromos áramot a város számára. A létesítmény helyét ráadásul a világ legnagyobb akkumulátora veheti át, amely mintegy  250 ezer háztartást lát majd el energiával.

Egykor 16 ilyen gázerőmű teljesített szolgálatot New York közelében, ezekből mára csak kettő maradt. Az ezeket tulajdonló Ravenswood Development azonban fontos elhatározást hozott:

bezárja a telepeket, hogy helyettük felépítse a világ legnagyobb akkumulátorát.

Az összesen 316 MW kapacitású egységet három fázisban építenék fel: először egy 129, majd egy 98, végül pedig egy 89 MW-os részegység formájában. Előbbi a tervek szerint 2021 márciusára készülhet el. 

New Yorkban építik meg a világ legnagyobb akkumulátorát Fotó: Ravenswood Development 

A cég szerint, ha elkészülnek az építkezéssel, 250 ezer háztartás számára tudnak majd 8 órán keresztül elektromos áramot biztosítani.

Sajnos a történetet igencsak elcsúfítja, hogy az akkumulátor feltöltéséhez szükséges elektromos áramot továbbra is szénből vagy földgázból állítják majd elő. A szakemberek szerint ugyanakkor a projekt így is jó hatással lesz a környezetre, a csúcsfogyasztás idején bekapcsoló gázerőművek ugyanis jóval több szén-dioxidot juttattak a levegőbe, mint hagyományos társaik. 

Neked ajánljuk
Magyarországon is jelentős szerep vár a napenergiára Mi lesz akkor, ha minden tervezett szénerőmű megépül? A szénalapú energiatermelés betiltásáért tüntettek cseh környezetvédők Napelemfólia került egy bécsi metrómegállóra Az alkalmazkodással is vágjuk magunk alatt a fát
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam