2020. szeptember 27., Adalbert
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Megugrott a hazai zöldáram termelése

A többórás napsütésnek és az erős szélnek köszönhetően január 5-én a teljes hazai áramtermelés több mint 20 százalékát fedezték a nap- és szélerőművek. A két technológia együttes súlya éves átlagban jóval kisebb, 2018-ban együttvéve a három százalékot sem érte el.

A Világgazdaság a január 7-én megjelent számában írt arról, hogy miközben a nap- és szélalapú áramtermelés nyilván máskor is megugrik hosszabb-rövidebb időre a vasárnapi eset mintájára, természetesen az is gyakori (az éjszakai szélcsendek idején), hogy mindkét technológia egyszerre hever parlagon.

A napi adatnál reálisabb képet adó éves statisztika szerint 2018-ban a bruttó hazai áramtermelés 11,7 százaléka származott megújuló forrásból, ezen belül a szélre 16,2, a napra pedig 16,5 százalék jutott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb adatai szerint.

E számok alapján tehát a bruttó országos áramtermelésnek mindössze nem egész 1,9 százalékát adták a szélparkok és 1,93 százalékát a naperőművek.

Jól indult az év: megugrott a zöldáram termelése Fotó: Freepik

Miközben az ország szélerőmű-kapacitásai évek óta változatlanok, addig a múlt évben számos kisebb és néhány jelentős nagyságú naperőművet is átadtak.

A hivatal 2019 októberében már jelezte, hogy

míg 2018 végégig 726 ezer megawattnyi napelemes kapacitást kapcsoltak a hazai villamosenergia-hálózatra, 2019. június 31-ig már 1,1 gigawatt fölött járt az ország,

a hivatal pedig további 1,4 gigawattnyi kapacitás támogatására is kiadott engedélyt, ezek nagy része a következő években épülhet meg.

Neked ajánljuk
Kezdenek elfordulni a földgáztól a gazdagabb nemzetek A közművállalatok döntő többsége fosszilis energiát használ Féligáteresztő napelemeket tesztelnek Hollandiában Nem elégségesek az unió klímavédelmi erőfeszítései? Távoli példa bizonyítja: egy jól megtervezett otthon a természettel és a lakók igényeivel is összhangban lehet
Tovább a forrásra: MTI
Vissza
Hírfolyam