2020. október 1., Malvin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Óriási napelempark épül az Egyesült Államokban

Az USA-ban is egyre nagyobb szerepet kap a tiszta energia. Ezt példázza az is, hogy – ha minden jól megy – hamarosan felépülhet az Egyesült Államok legnagyobb napelemparkja. 

A Gemini nevű projekt Las Vegas mellett, a Nevada sivatagban valósulna meg, nagyjából 2 800 hektáros területen. A napelemfarm beépített kapacitása 690 MW lesz, ezzel megelőzve az eddig legnagyobbnak számító 579 MW-tos dél-kaliforniai naperőművet. A megújuló létesítmény

egyik legnagyobb előnye, hogy az általa megtermelt energiát tárolni is tudja majd, így a térség éjszakai szükségleteit is biztosíthatja.

Fotó: Unsplash

 A projekt abból a szempontból is érdekes, hogy az USA jelenlegi elnöke, Donald Trump folyamatosan bírálja a megújulóenergia-termelést. Nemrég éppen a szélerőművekkel kapcsolatban nyilatkozott úgy, hogy azok haszna eltörpül az általuk okozott károk mellett. Az elmarasztalásból természetesen a napenergia sem maradt ki, mégis több olyan projektet is elfogadtak a közelmúltban, ami az alternatív – a fosszilis energiahordozókat nélkülöző – energiatermelésről szól. A projekt még zöldszervezetektől is kapott kritikát. Ezek véleménye szerint a tervezett napelempark akkora méretű, hogy az súlyosan károsíthatja a környezetet.

Nevada állam Kaliforniához hasonlóan kiemelten támogatja a környezetbarát technológiákat. A két szövetségi állam egy egyezményt is aláírt, melyben megfogalmazták, hogy 2030-ig az energiaszükségletük minimum 50 százalékát megújuló energiából fedezik, valamint 2050-re elérik, hogy tisztán alternatív energiaforrásokat hasznosítsanak.

Neked ajánljuk
Kezdenek elfordulni a földgáztól a gazdagabb nemzetek A közművállalatok döntő többsége fosszilis energiát használ Féligáteresztő napelemeket tesztelnek Hollandiában Amikor a grafikonok megszólalnak Rovarokat riasztó növényi illatok
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam