2020. október 24., Salamon
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A Facebook is a tiszta energiát lájkolja

Megjelent a Facebook első fenntarthatósági jelentése, amelyből kiderül, hogy a vállalat minden eddiginél nagyobb arányban használt megújuló energiát a tavalyi év során.

A Facebook néhány évvel ezelőtt megfogadta, hogy 2020-ra 100 százalékban tiszta energiával fog működni. 

A közösségi oldal most közzétette az első fenntarthatósági jelentését, amely alapján joggal bízhatunk abban, hogy a vállalat valóban 100 százalékot ér el idén –

a szükségletei 86 százalékát már megújuló energiából fedezi a cég.

Fotó: Shutterstock

A Facebook jelenleg 1,3 gigawatt szél- és napenergiát termel, és ebben benne van az a hatalmas napelemfarm is, amit Texasban húztak fel.

A jelentés szerint 2019-ben a 2017-es évhez képest 59 százalékkal csökkentették az üvegházhatású gázok kibocsátását, és 100 ezer tonna szén-dioxiddal kevesebbet juttattak a levegőbe, ami olyan, mintha 22 ezer személyautó tűnt volna el az utakról.

Neked ajánljuk
Rekordot döntött a hazai napenergia-termelés A jelenleginél is fontosabb szerepet kap a tengeri szélenergia Nagy-Britanniában A svédek megújuló erőművé alakítják otthonaikat Már épül a Factory Zero Íme a technológia, amely lehetővé teszi, hogy bárhol feltölthessük a villanyautónkat
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam