2020. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A számok tükrében: beszédes infografikák a hazai megújuló energiáról

Az elmúlt évtizedben hazánkban is nagyot változott a villamosenergia-termelés. Az atomenergia változatlanul 50 százalék környékén áll, azonban a szén és a földgáz szükségessége jelentősen csökkent – ebben pedig a megújuló energia is komoly szerepet játszott. 

Az elmúlt évtizedben egyre kevesebb szenet használtunk áramtermelésre, ami nem csak a földgázra való átállás miatt alakult így, hiszen a megújulók növekedése is komoly szerepet játszott benne.

Az alábbi grafikon azt mutatja meg, hogyan zárult össze az olló a szénalapú és a megújulókon alapuló áramtermelés között, míg

végül a tavalyi évben a megújulók vették át a vezetést.

Forrás: mekh.hu

A növekedést elsősorban a napelemek terjedésének köszönhetjük, ezt mutatja be a második grafikon:

Forrás: mekh.hu

A megújulóenergia-termelésünknek még mindig a biomassza képviseli a legnagyobb szeletét, de

a napenergia ilyen növekedési ütem mellett már az idén átveheti a vezetést, sőt valószínűleg mostanra át is vette,

ám ennek megerősítéséhez meg kell várnunk a következő hónapokról szóló statisztikákat.

A harmadik grafikon azt mutatja be, hogyan állt a villamosenergia-termelésünk az idei első negyedév végén. A megújulók összesen az áramtermelésünk bő 12 százalékát adták, az atomenergia 48 százalékkal járult hozzá a karbonmentes áramtermeléshez, a fosszilis energiahordozók aránya pedig 40 százalékra csökkent a 2010-es 49 százalékról.

A pandémia  ellenére is több áramot állítottunk elő idén márciusban, mint egy évvel korábban (az importunk csökkent), ami azt jelenti, hogy a járvány ebben az időszakban még nem befolyásolta az energiamixünket.

Forrás: mekh.hu
Neked ajánljuk
Kezdenek elfordulni a földgáztól a gazdagabb nemzetek Megújulók fedezték a globális energiafelhasználás 10 százalékát Féligáteresztő napelemeket tesztelnek Hollandiában Így tároljuk a zöldséget és gyümölcsöt, hogy ne vesszenek kárba Az Európai Bizottság bemutatta új éghajlatvédelmi tervét
Tovább a forrásra: villanyautosok.hu
Vissza
Hírfolyam