2020. december 5., Vilma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Szociális naperőműparkot helyeztek üzembe Tiszabőn

Szociális naperőműparkot helyezett üzembe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) az E.ON Hungária segítségével a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn a Felzárkózó települések program részeként – jelentette be Vecsei Miklós, az MMSZ alelnöke.

Vecsei Miklós – aki egyben felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos – közölte, hogy

a projektnek köszönhetően 60 olyan család jut biztonságos elektromos energiához, így elektromos fűtéshez a településen, ahol 3 évnél fiatalabb gyereket nevelnek.

„Az elektromos fűtőtesteket jelképes összegért bérelhetik a családok, a házakban biztonságos elektromos csatlakozási pontokat alakítottak ki, illetve a naperőmű termelte bevételt a rászoruló családok kártyás mérőóráinak feltöltésére használják fel” – tette hozzá.

Forrás: EON Hungária/Youtube

A Felzárkózó Települések Program keretében az ország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkózását kívánják segíteni. A program keretében rendszeresen nyújtanak tűzifa-támogatást a rászoruló családoknak, ám a felzárkózáshoz egyre inkább 21. századi megoldásokra volna szükség  – hangoztatta, rámutatva, ilyen modern megoldás a szociális naperőműpark, amely lehetővé teszi, hogy a tűzifa helyett elektromos fűtést biztosítsanak.

A programot ki kívánják terjeszteni az idős beteg hozzátartozót vagy fogyatékos gyermeket gondozó családokra is.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kiemelte: a kormányzat elkötelezett az Európai Unió klímavédelmi céljai mellett, amely szerint 2050-re  Magyarország klímasemlegessé váljon.

Ennek fontos eleme, hogy a nukleáris és a megújuló energia használatával 2030-ra 90 százalékban karbonsemleges legyen az villamosenergia-termelés Magyarországon. Szintén kormányzati cél a közösségi energiatermelés ösztönzése; ennek érdekében már készül az energiaközösségek jogi alapjait megteremtő jogszabálymódosítás – mondta Kaderják Péter.

Kiss Attila, az E.ON Hungária-csoport elnök-vezérigazgatója közölte, a projekt 100 millió forintos költségének 80 százalékát a kormányzat biztosította a Magyar Máltai szeretetszolgálaton keresztül, 20 százalékkal pedig az E.ON járult hozzá a megvalósításhoz.

A 330 kilowatt teljesítményű naperőműpark évente 360 ezer kilowattóra elektromos energia előállítására képes, ami 150-200 család éves villamosenergia-fogyasztását fedezi. 

Neked ajánljuk
A nap- és a szélenergia lesz 2025-re a világ legnagyobb energiatermelője? Spanyolországban napenergiával kereskedhetnek a háztartások A hordozható napelem akár életet is menthet Önkéntes egyetemisták járvány idején Az Audi is eurómilliárdokat költ az elektromobilitásra
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam