2021. szeptember 17., Zsófia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A pandémia alatt is biztonságosan üzemel a Paksi Atomerőmű

Tavaly 16 054,9 GWh (gigawattóra) villamos energiát termelt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Ez a mennyiség 1,42 százalékkal marad el az előző évi, rekordnak számító adattól, és továbbra is a bruttó hazai villamosenergia-termelés közel felét jelenti.

Az atomerőmű honlapján közölt cikk szerint a  járvány elleni védekezés kapcsán hozott intézkedéseknek és a munkavállalók fegyelmezettségének köszönhetően

sikeres volt az atomerőmű életének első „pandémiás” főjavítása és a folyamatos üzemközbeni karbantartások is.

„​A koronavírus megjelenésével gyors és a munkánkat jelentősen érintő változások mentek végbe a világban, amelyekhez rendkívül gyorsan, de a számunkra előírt normáknak továbbra is megfelelve kellett alkalmazkodnunk. A mi rendkívül konzervatív, a biztonságot mindenek elé helyező rendszereinkben komoly kihívást – és nagyon sokak számára jelentős áldozatot is – jelentett az atomerőmű normál működésének fenntartása: munkájuk iránt mélyen elkötelezett kollégáink azonban ezúttal is megtették a dolgukat, ahogyan teszik azt már több mint 30 éve. Áldozatos munkájuknak és kitartásuknak köszönhetően a járvány kezdete óta folyamatosan tudjuk biztosítani a tőlünk elvárt villamosenergia-mennyiséget, garantálva ezzel Magyarország ellátásbiztonságát” – mondta Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: atomeromu.hu

A járványhelyzet sem akadályozta meg a továbbfejlesztett, a víz-urán viszonyra optimalizált üzemanyagkazetták bevezetésének tervezett lépéseit; ez a megoldás lehetővé teszi, hogy ugyanazon megtermelt villamosenergia-mennyiséghez az eddiginél kevesebb kazetta felhasználására legyen szükség.

Az új üzemanyag alkalmazását követően csökken a keletkező kiégett üzemanyagkazetták száma, javul az erőmű üzemanyagfelhasználási mutatója – közölte a társaság. Mint írják, 2020-ban is folytatódtak az elmúlt években megkezdett, a biztonsági tartalékok további növelését célzó, a blokkok rendelkezésre állását javító fejlesztések, valamint az atomerőmű új, a nemzetközi legjobb gyakorlatot adaptáló működési modelljének bevezetése.

Neked ajánljuk
A megújulók most vezetnek, de az atom is reneszánszát éli Honnan jön a metán, és hogyan alakul Magyarország metánkibocsátása? Csaknem ezer árvának segít a Regőczi Alapítvány Európai Mobilitási Hét: kedvezményt ad a zöld rendszámosoknak a miskolctapolcai élményfürdő Dobj le 100 kilót! – karbonkalkulátorral és jó tanácsokkal a füstmentes jövőért
Tovább a forrásra: atomeromu.hu
Vissza
Hírfolyam