2021. június 19., Gyárfás
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Folyamatosan erősödik a megújuló energia szerepe Kínában

Kínát is meghódította a napenergia: csak tavaly 48,2 GW-nyi napelem-kapacitást telepítettek. A kínai Nemzeti Energiahivatal (National Energy Administration, NEA) ráadásul fontolóra vette, hogy 2021-re kitűzze-e a 120 GW kapacitási célt. 

Kína csak decemberben 22,3 GW új napelem-kapacitást helyezett üzembe. Ez csaknem a tavalyi évben végrehajtott telepítések fele. Az Asia Europe Clean Energy (Solar) Advisory (AECEA) szervezet szerint

ez az adat 60 százalékos emelkedést jelentett 2019-hez képest.

Két évvel ezelőtt 30,1 GW, 2018-ban 44,3 GW, 2017-ben pedig az eddigi rekordnak számító 52,8 GW-os napelemes-kapacitást hoztak létre. 

Fotó: Shutterstock

A decemberi kiugró növekedéshez az is hozzájárulhatott, hogy a hatóságok korábban felvetették, hogy megszüntetik az összes ipari léptékű napelemes projekt támogatását. Ezt a tényt erősíti az is, hogy a 2021 eleji napelemparkprojektekben gyakorivá vált a késedelem. Az viszont megcáfolhatatlan, hogy a támogatások nagymértékben hozzájárultak a kínai eredményekhez. Mivel Kínában a tervek szerint 2030-ban tetőzik a szén-dioxid-kibocsátás, és attól kezdve 2060-ig nullára kívánják azt redukálni, ezért óriási szerep jut majd a napelemparkoknak és az egyéb alternatív energiatermelési formáknak. 

Kínában a szélenergia még a napenergiánál is megdöbbentőbb eredményeket mutatott fel. Az NEA adatai szerint decemberben az új kapacitások mértéke elérte a 47,1 GW-ot, éves szinten pedig a 71,7 GW-os bővülést. Ez a kapacitásnövekedés pedig több, mint az előző három évben mért adatok összesen. A nap- és szélenergia így együttesen 2020-ban 120 GW-os alternatívenergia-termelési kapacitásnövekedést jelentett az ázsiai ország számára.

Kína jelenleg összesen és hozzávetőlegesen 2020 végére 250 GW napelem- és 280 GW szélerőmű-kapacitással rendelkezett.

Neked ajánljuk
Sikerült megegyezni: nem fektetnek többé külföldön szénerőművekbe a G7 tagjai Előfordulhat, hogy a tiszta energia piszkos forrásból származik Már 500 kilométert gyalogolt Kínában egy elefántcsorda (videókkal) Gyógyszermaradványoktól és mikroműanyagoktól mentes lazacokat tenyésztenek majd Zalaegerszegen Lengyelországban is bíróságon próbálják kikényszeríteni a hatékonyabb klímavédelmi intézkedéseket
Tovább a forrásra: alternativenergia.hu
Vissza
Hírfolyam