2021. március 6., Inez, Leonóra
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

2020 a megújuló energiák éve volt

Tavaly a megannyi tragédia mellett jó dolgok is történtek, Európa például összességében több elektromosságot generált megújuló forrásokból, mint fosszilis energiahordozók felhasználásával.

A brit Ember és a német Agora Energiewende think tankek közös elemzéséből kiderült, hogy páratlan évet zárt tavaly a megújuló szektor. A szél-, nap- és vízenergia felelt a megtermelt zöldáram 38 százalékáért, ez az arány 2019-ben mindössze 34,6 százalék volt. A fosszilis energiából tavaly 37 százalékát nyertük az elektromosságnak.

A megújuló szektor nagy nyertesei a szélenergia és a napenergia voltak, ezek 15 és 9 százalékkal növelték a részüket.

A szén- és atomenergia 20 és 10 százalékot esett a kontinensen a tavalyi évben, a földgáz azonban sajnos továbbra is népszerű Európában.

Fotó: Shutterstock

Ami a zöldrangsort illeti, Hollandia, Svédország és Belgium járt az élen a megújulókkal kapcsolatos növekedésben.

„Fontos, hogy Európa képes volt elérni ezt a mérföldkövet a klímaváltozás elleni küzdelem évtizedének legelején” – fejtette ki a véleményét az Ember szenior villamosenergia-elemzője és a tanulmány vezető szerzője, Dave Jones egy sajtóközleményben. „A napenergia és a szélenergia gyors fejlődése csökkenésre kényszerítette a szenet, de mindez csak a kezdet. Európa erre a kettőre hagyatkozik nemcsak ahhoz, hogy 2030-ra teljesen kiszorítsa a szenet, hanem ahhoz is, hogy a gázt visszaszorítsa, a bezáró atomerőműveket pótolja, és megfeleljen az elektromos autók, hőpumpák és elektrolizátorok által megnövekedett áramigénynek.”

Az Agora Energiewende szerint három oka volt a váltásnak:

  • a világjárvány ellenére több megújulót telepítettek, az időjárás pedig jó volt a megújulókból származó energiatermelésnek;
  • a földgáz olcsóbb lett, mint a szén;
  • a világjárvány miatt csökkent az energiaigény, és a szénerőműveket használták erre a célra a legkevésbé.

A szakértők szerint a koronavírus-járványnak nagyon kicsi hatása volt a jelenségre. A tendencia nagyon jó, de még mindig van min dolgozni: a biomassza 2018 óta stagnál, és a vízenergia arányát is lehetne növelni. Európának a 2030-as klímacélokhoz háromszorosára kell majd növelnie a megújulókapacitását.

Neked ajánljuk
11 ezer család számára biztosíthat tiszta energiát a Nógrád megyei napelempark Elhagyott ipartelepeken építene napelemparkokat a MEKH Az ember lesz az új akkumulátor? Érvényesült a felelősség elve: fizetnie kell a Szamost elszennyező cégnek 2050-re a körforgásos gazdaság kulcsszereplője lenne a MOL
Tovább a forrásra: nrgreport.com
Vissza
Hírfolyam