2021. július 29., Flóra, Márta
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Meddig működhet a metsamori atomerőmű?

A fővárostól, Jerevántól mindössze 35 kilométerre, egy szeizmikusan nagyon aktív, azaz földrengésveszélyes területen áll Örményország egyetlen szovjet tervezésű nukleáris erőműve.

Az atomerőmű egyetlen működő, 420 megawattos reaktorát 1980-ban helyezték üzembe, 2017-ben már le kellett volna állítani az eredeti tervek szerint, de a kormány ezt kitolta tíz évvel, miután nem sikerült finanszírozást találnia egy új nukleáris létesítmény építéséhez – írja a Szabad Európa az erőmű körül kialakult helyzetről.

Metsamorban Örményország áramszükségletének nagyjából 40 százalékát termelik meg, gyakorlatilag a Vorotan vízerőmű és az itteni reaktor biztosítják az ország energiaellátását. Ahogy Ara Marjanján örmény ENSZ-szakértő is hangsúlyozta, az erőműnek kulcsfontosságú szerepe van az energiabiztonság garantálásában, működésének fenntartása, illetve egy új reaktor megépítése nemzetbiztonsági érdek. Az Európai Unió hiába is kínált 2004-ben 200 millió eurót a leállítás finanszírozására, Jereván visszautasította az ajánlatot. Pedig az erőmű földrengés esetén nem volt biztonságos.

A metsamori nukleáris erőmű – még két működő reaktorral  Fotó: shutterstock.com

Az orosz kormány 2015-ben 270 millió dollár hitelt és 30 millió dollár támogatást nyújtott biztonsági fejlesztésekre és korszerűsítési munkálatokra. A létesítmény vezérigazgatója, Movszesz Vardanján szerint a Roszatommal közös munka és a fejlesztés tíz évvel meghosszabbítja az egyébként 2026-ban ismét leállítani tervezett erőmű élettartamát. Jurij Szvidirenko, a projekt orosz felelőse szerint is „egyértelműen tovább tud működni 2026 után” az erőmű, idézi őt a Szabad Európa.

Az örmény kormány nem mondott le egy új nukleáris erőmű építéséről sem, ennek tervezése során viszont állításuk szerint minden szempontot figyelembe fognak venni.

Neked ajánljuk
Egyre gyakrabban állnak le az atomerőművek szélsőséges időjárási tényezők miatt Energiabiztonság az olimpia alatt – avagy mivel hűtenek Tokióban idén nyáron? Magyarország atomenergia nélkül nem érné el a kitűzött kibocsátás-csökkentési célokat A kanadai hőhullámok ismét bebizonyították, hogy egyre gyorsuló felmelegedéssel kell számolnunk Kirívó a szárazság: szörnyű homokvihar falta fel az ősi kínai várost a Góbi sivatag szélén
Tovább a forrásra: szabadeuropa.hu
Vissza
Hírfolyam