2021. július 31., Oszkár
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Vízi szélpark: kézenfekvő megoldás vagy inkább környezeti rizikófaktor?

A tengerekre, óceánokra telepített, lebegő vagy vízbe épített szélparkok kézenfekvő megoldásnak tűnnek, hiszen ahogy a vitorlások, úgy a szélturbinák is jól hasznosíthatják a víz feletti légáramlatokat mint megújuló energiahordozókat.

Sokan bele is vágtak a dologba, a Chikansplanet blog pedig összegyűjtött néhány izgalmas, a világ különböző pontjain éppen zajló vízi szélerőmű-beruházást.

Dél-Korea 2030-ra ígéri az új világrekordert

Moon Jae-in elnök 2020-ban bejelentette, hogy az ország Covid–19 utáni újraindítását az okos- és zöldberuházások fogják meghatározni, a dél-koreai Green New Deal szerint pedig vállalják, hogy 2050-re elérik a karbonsemlegességet.

Ezt a célt szolgálja a délnyugati partok közelében, Szinan városa mellett 2030-ig megvalósuló gigaprojekt.

A vízbe telepített szélerőműpark kapacitása 8,2 gigawatt lesz,
5600 új munkahelyet jelent majd,
és összesen 43,2 milliárd dollárba
fog kerülni.

Ahogy a vitorlásoknak, úgy a szélturbináknak is éppen megfelel a tengeri szél Fotó: Shutterstock.com

Az Amazon Hollandia partjainál szállt vízre

Az Amazon az eddigi legnagyobb megújuló energiás bevásárlásához írt alá nemrég. A Shell és az Eneco közös vállalkozása, a CrossWind a holland partoktól csaknem 20 kilométerre épít hatalmas vízi szélparkot.

A 2023-ra megvalósuló beruházástól 3,3 terrawattórás kapacitást remélnek, ez egymillió holland háztartásnak biztosít majd tiszta áramot. Az Amazon a tervek szerint a rendszer teljes termelésének felét fogja tulajdonolni 2024-től.

A tengeri szélerőmű innovatív megoldásokkal egészül ki, például hidrolízis útján zöldhidrogént fognak előállítani, illetve a rendszer része lesz egy lebegő naperőmű is.

A britek legnagyobbja

Anglia keleti partjainál épül a Norfolk Vanguard, amely 90–180 szélturbinájával 1,95 millió otthont lát majd el árammal, és 400 munkahelyet fog teremteni.

Bár a kormány hatástanulmánya felhozott ellenérveket, például az építkezés tájra és forgalomra gyakorolt kedvezőtlen hatásait, de a projekt mégis megkapta az engedélyt, mivel a pozitív hatásokat találták túlsúlyban.

A fejlesztés szorosan kapcsolódik a Norfolk Boreas nevű másik tengeri szélerőműprojekthez, ami még az engedélyre vár. Együtt 3,9 millió otthonnak termelnek majd.

Neked ajánljuk
Zöldmegállapodás: bezárja szénerőműveit, megújulókba fektet Észak-Macedónia Már dolgozik Európa eddigi legnagyobb, zöldhidrogént előállító üzeme Napelemekből álló kísérleti kerékpárútszakaszt adtak át Hollandiában Olaszországi extrémek: úgy hullott az égből a jég, mint a kavics Az ausztrál bozóttüzek erősebben hűtötték a klímát, mint a koronavírussal járó leállás
Tovább a forrásra: chikansplanet.blog.hu
Vissza
Hírfolyam