Az olajcégek jobban járnak, ha a megoldás részei lesznek, mintha ők okoznák a problémát

„A nehézség az, hogy egyszerre szeretnénk több dolgot. Egyrészt szeretnénk, hogy dekarbonizálódjon a gazdaságunk, mert látjuk, hogy nem fenntartható. De azt is szeretnénk, hogy működőképes maradjon a gazdaság, megmaradjanak a munkahelyek, szeretnénk továbbra is utazni, és sok terméket fogyasztani. (...) 

A nemzetközi szervezetek és a kormányzatok közösen keresik a megoldást arra, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon”

– fogalmazott a szakember arra a kérdésre reflektálva, vajon az egyes szereplők között fennálló érdekellentétek ellenére, vagy ezeket áthidalva ki kényszerítheti fenntartható pályára az olajcégeket.

Olajkút Orosházánál (a kép illusztráció) Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az interjú során szó esett az olajiparra váró kihívásokról és a gazdasági szereplőkre nehezedő nyomásról, a hibások keresésének értelmetlenségéről és a rendszerszintű megoldások szükségszerűségéről, az ösztönzők és a szabályozás szerepéről az átmenetben, Paks II.-ről és az áram áráról, emellett pedig még rengeteg izgalmas, az energiát és a gazdaságot érintő kérdésről.

Hidi összességében arra mutatott rá, hogy az átmenetben valószínűleg a proaktivitás lesz a kifizetődőbb – a nagy olajcégeknek is nagyobb esélyük lesz befolyásolni a szabályozást, ha az ügy élére állnak, mintha hadakoznak ellene. Rámutatott arra is, hogy azok a vállalatok, amelyeket most a bíróságok vagy a befektetőik rákényszerítenek a változásra, később még hálásak lehetnek ezért. A Shell ellen hozott közelmúltbeli bírósági döntésre utalva például így fogalmazott az elemző:

„Talán 2050-ben ennek köszönheti majd a Shell, hogy továbbra is él és virul. Előfordulhat, hogy mások, akik csak halogatják az átállást, addigra már behozhatatlan versenyhátrányba kerülnek, és talán éppen a Shell fogja őket felvásárolni”.

Az interjú az azonnali.hu-n olvasható, podcast formájában pedig itt hallgatható meg.