2021. augusztus 6., Berta, Bettina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Magyarország atomenergia nélkül nem érné el a kitűzött kibocsátás-csökkentési célokat

Magyarországon az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás jóval alacsonyabb, mint például Németországban, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a Paksi Atomerőmű termeli meg az ország villamosenergia-igényének harmadát. Enélkül a kitűzött kibocsátáscsökkentési célok elérése is lehetetlen volna.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint Süli Jánossal, a Paks II. projektért felelős miniszterrel egyeztetett Pakson, és bejárták az atomerőművet, valamint az új blokkok építési területét – adta hírül a baon.hu.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy Magyarország – több uniós tagállamhoz hasonlóan – azt kéri Brüsszeltől, alakítsa klíma- és energiaügyi politikáját a technológiai semlegesség elvének jegyében, az Európai Bizottság független tudományos tanácsadó testülete, a Közös Kutatóközpont (Joint Research Centre, JRC) elemzésének is megfelelően.

A Pakson épülő két blokk a garanciája annak, hogy a következő évtizedekben is hazai forrásból, a szükséges mennyiségben álljon rendelkezésre az olcsó, klímabarát villamos energia. Ha hagyományos erőműben termelnénk meg ugyanannyi villamos energiát, amennyit a két blokk előállít, az évente 17 millió tonna
szén-dioxiddal terhelné a légkört

– emelte ki Süli János.

Hatalmas naperőmű dolgozik Pakson, az atomerőműtől néhány kilométerre. A kép a napelemfarm átadásakor készült, 2019. március 5-én Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ezért a magyar kormány Energiastratégiája és a Nemzeti Energia és Klímaterv is rögzíti, hogy 

az energiaszuverenitás és az energiabiztonság megerősítése, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése, valamint az energiatermelés dekarbonizálása csak az atomenergia és a megújuló energia együttes alkalmazásával lehetséges.

Az új paksi blokkok az ellátásbiztonságot erősítve elősegítik majd a megújuló energiaforrások integrálását a villamosenergia-rendszerbe. Paks határában ráadásul egyúttal az ország egyik legnagyobb naperőműve is felépült. 

Neked ajánljuk
Egyre gyakrabban állnak le az atomerőművek szélsőséges időjárási tényezők miatt Egyre gyakrabban állnak le az atomerőművek szélsőséges időjárási tényezők miatt Mi minden állhat a paksi teljesítménykiesés mögött? Masszív olvadás Grönlandon Az élelmiszerek ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében fogott össze a WWF és a Tesco
Tovább a forrásra: baon.hu
Vissza
Hírfolyam