2022. június 27., László
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Országos naperőműboom várható

Az MVM-csoport megújulóenergia-termeléssel foglalkozó leányvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít, jellemzően barnamezős beruházásként, nem hasznosított erőművi területeken, illetve önkormányzatoktól bérelt ingatlanokon – tájékoztatta a társaság a napi.hu szerint az MTI-t.

Edelman György, a társaság csoportvezetője május 17-én, kedden az oroszlányi projektindítón elmondta, hogy az erőművek évente 69 ezer gigajoule villamos energiát termelhetnek majd, ez több mint 8 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére elegendő, illetve évente 19 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását segíthet elkerülni.

A rendszer névleges teljesítőképessége 13,911 megawatt lesz.

Az akkor újonnan átadott paksi naperőmű napelemtáblái 2019. március 5-én. A 9 milliárdos beruházás az MVM-csoport megújulóenergia-termeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával valósult meg az atomerőműtől néhány kilométerre Fotó: MTI/Sóki Tamás

A beruházás tervezett összköltsége 6,7 milliárd forint, amelyhez 2,098 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében – húzta alá a napi.hu.

Az erőművek a tervek szerint 2023 első felében kezdhetik meg a kereskedelmi üzemet, és a következő tíz település ad majd nekik otthont: Berettyóújfalu, Dánszentmiklós, Dorog, Kunszállás, Nyírcsaholy, Oroszlány (15 egység), Pécs (5 egység), Pusztaföldvár, Sükösd és Vésztő. Tervezett élettartamuk 25 év lesz 

– sorolta Edelman György.

Neked ajánljuk
Rekordméretű volt a növekedés a háztartási méretű kiserőművek terén Egy gigawattos napelemes fejlesztés Finnországban A tervezettnél korábban elérjük, sőt meg is haladhatjuk energetikai célkitűzéseinket A Lánchíd felújításának első éve egyetlen videóba csomagolva A forgalmas sztratoszféra élhetetlenebb bolygóhoz vezet
Tovább a forrásra: napi.hu
Vissza
Hírfolyam