2018. február 21., Eleonóra
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Közel ezer termék viseli a Nemzeti Parki Termék védjegyet

Mintegy kétszáz termelő közel ezer terméke viseli már a Nemzeti Parki Termék védjegyet, amelyet a kormány azért indított 2011-ben, hogy elismertté tegye a helyi termékeket.

Mintegy kétszáz termelő közel ezer terméke viseli már a Nemzeti Parki Termék védjegyet, amelyet a kormány azért indított 2011-ben, hogy elismertté tegye a helyi termékeket – hangzott el a Nemzeti Parki Termék Körút ötödik állomásán, a Győr-Moson-Sopron megyei Sarródon, a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatósági központjában hétfőn.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta: a nemzeti vidékstratégia egyik alaptétele az volt, hogy olyan termelés terjedjen el, amely közben fennmarad a jó környezeti állapot, megóvva a vizet, a levegőt és a termőföldet, egyben hozzájárul a vidéki közösségek fennmaradásához.

A helyi termékek köre is ide tartozik, amelynek kettős a célja: egyrészt erősíti a termelőket, másrészt azt az üzenetet küldi a fogyasztónak, hogy az oltalom alatt álló területeken gazdálkodók termékeiben nincsenek szermaradványok, azok kiváló élelmiszerek. 

A védjegy azt az üzenetet is hordozza, hogy a nemzeti parkok nem elszigetelten működnek, erősítik a helyi gazdaságot és az ökoturizmust – tette hozzá.

Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy Magyarország területének közel egynegyede természetközeli állapotban maradt fenn, ez óriási nemzeti érték európai uniós viszonylatban is. 

Ugyanakkor e területek feldaraboltságuk miatt folyamatos beavatkozást igényelnek. Ezt végzi tíz nemzeti park, mintegy 300 ezer hektáron vagyonkezelőként. A terület felét a parkok használják, másik részét mintegy kétezer bérlőnek adják ki. A védjegy elsősorban nekik szól, hogy fenntartsák a természeti erőforrásokat, fejlesszék a falusi önfoglalkoztatást.

A védjegyre azok jogosultak, akik védett természeti területen vagy Natura 2000 területen tevékenykednek, termékeik elsősorban helyi nyersanyagokból készülnek, a termék megjelenésével pedig jól reprezentálják a térség természeti, táji és kulturális sajátosságait. 

A védjegyre pályázni lehet, egy-öt éves időszakra. A Nemzeti Parki Termék Körúton a turisztikai szolgáltatóknak mutatják be a védjegyrendszert. Sarródon a rendezvény végén három termelő kapta meg a védjegy használati jogát.

Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
A fogyasztói kultúra iskolái Eredeti ízek: Nemzeti Parki Termékek Kezdetét vette Brüsszelben a körkörös gazdaságról szóló konferencia Méregkereső kutyákkal küzdenek a madarakért Nemzetközi megállapodás tiltja az Északi-sark kereskedelmi célú halászatát