2018. február 19., Zsuzsanna
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

A gáz egyeduralkodó a távhőpiacon

Egyre több helyen használják a termálvizet a fűtéshez, ám a megújuló energia továbbra is csekély mértékben tudja segíteni a távhőszolgáltatást – amely egyébként továbbra is csak a háztartások ötödénél elérhető.

A földgáznak nagyobb szerepe volt a magyarországi távhő-előállításban 2016-ban, mint az előző években, de a termelők a korábbiaknál olcsóbban jutottak hozzá ehhez az energiahordozóhoz. Míg 2014-ben a távhő előállításához felhasznált energia 63,46 százalékát adta a gáz, addig 2016-ban már a 70,54 százalékát.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matászsz) közös tanulmánya alapján ugyanakkor a vizsgált időszakban látványosan, 115,5 megawattról 177,86 megawattra nőtt a fűtéshez rendelkezésre álló termálvízalapú technológia hőteljesítménye.

A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. üzemcsarnoka Fotó: MTI / Kovács Attila

Ezzel a földhő súlya a távhő előállításához igénybe vett megújulókon belül 12,48 százalékról 17,82 százalékra nőtt, de persze a prímet továbbra is a 81,91 százalékosra csökkenő súlyú biomassza vitte.

A távhőtermelés teljes energiaigényén belül a biomassza súlya még így is csak 15,79, a termálvízé pedig 3,44 százalékos volt. Még kisebbek az arányok országos összevetésben, hiszen 2016 végén a magyarországi lakásoknak csak 17,28 százalékában valósult meg a fűtés távhő használatával.

Tovább a forrásra: vg.hu
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
Franciaország 2021-ig leállítja a széntüzelésű erőműveit „Éghajlatbarát” megoldások a mezőgazdaságban 2017 a megújuló energia éve volt 2022-ig változatlan marad a szén iránti kereslet 7 megatrend, amely megállíthatja a globális felmelegedést