2018. április 23., Béla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

A jólét vagy a környezet a fontosabb? Interjú Ernst Ulrich von Weizsäckerrel, a Római Klub társelnökével

Ernst Ulrich von Weizsäcker (78) Németország egyik legismertebb környezettudományos szakértője.1984-től az Európai Környezetpolitikai Intézet vezetője, 1991-től a Wuppertal Klíma, Környezet és Energia Intézet elnöke volt, 2012 óta a Római Klub elnökségi tagja. A Süddeutsche Zeitung 2017 karácsonyán az emberi jólét és a környezet érdekeinek összehangolhatóságáról kérdezte.

Süddeutsche Zeitung:  A Római Klub aktuális beszámolója a „Come on!” címet viseli (Kezdjünk neki! értelemben). Miért sikerült eddig olyan keveset elérni a klíma és környezetvédelem területén?

Ernst Ulrich von Weizsäcker: Két dolog állt ennek az útjába: a Föld népességnövekedése és a szintén növekvő fogyasztás. A Római Klub „Növekedés határai” című jelentésének publikálása óta az emberi népesség megduplázódott, a természeti erőforrások fogyasztása pedig megnégyszereződött.

Egyes kutatók megítélése szerint a népességszám egyelőre nem jelent problémát.

Valóban vannak e tekintetben jó hírek is. A mi jelentésünkből az következik, hogy az országok, ahol a népességszám stabilizálódott, jobban teljesítenek gazdaságilag, mint azok, ahol a népesség továbbra is gyarapszik. Ez cáfolja a korábbi elképzeléseket, amelyek egy állam erejét a nagy népességszámban látták. A fejlett országok ökológiai lábnyoma óriási, és a korábban szegény országok óriási ütemben fejlődnek! Ez persze örömteli, de ha azt szeretnénk, hogy valamennyien az amerikai életszínvonalon fogyaszthassunk, öt földgolyóra lenne szükség.

Más szóval, a növekvő életminőség a források felhasználásának növekedését is jelenti, amivel a klímára és környezetre nehezedő nyomás is növekszik. Igazi dilemma.

Igen, ez az ENSZ 2015-ös fenntartható fejlődési céljain is jól lemérhető. A tizenhétből tizenegy cél valójában igen becsvágyó növekedési terv: több élelmiszer az éhezés leküzdéséhez, több hely, több gyár, több energia a szegénység, hajléktalanság, munkanélküliség és oktatási egyenlőtlenség leküzdésére. Ez mind a forrásfelhasználás növekedését jelenti – a természet kárára!

Ez tökéletes ellentmondásban áll a keretrendszer három ökológiai céljával, a klímavédelemmel, az óceánok és a biodiverzitás fenntartásának céljával. A keretrendszer ezen belső ellentmondásának kiemelése ugyanakkor tabunak számít.

Úgy tűnhet, a fejlődő országokat meg akarják akadályozni abban, hogy elérjék a nyugati életszínvonalat.

Először is a nyugati jóléti modellt kell korrigálni, de nem súlyos megszorítások, hanem technológiai fejlesztés és a kicsapongás visszaszorítása révén. Csak így tudnak a társadalompolitikai és ökológiai fejlődési célok harmóniába kerülni. A Római Klub legújabb jelentése ezért a politikai kereteken is változtatni akar úgy, hogy a természeti erőforrások felhasználása drágább, az emberi munka és életszínvonal pedig költséghatékonyabb legyen. Mindez a fejlődő országok számára életbevágóan fontos.

A globális felmelegedéssel kapcsolatban sok szakértő szerint azonnali intézkedésekre lenne szükség. Miért nem sikerül mindez?

Képzelje el, hogy mint politikus azonnali népesedési, fogyasztási és szénkibocsátási embargót hirdet. Nincs olyan ország a földkerekségen, ahol megválasztanák önt. Társadalmilag elfogadható pályát kell találnunk az átmenetre.

A Római Klub évek óta a források hatékonyabb felhasználása mellett érvel. Mit érhetnénk el így?

Néhány évvel ezelőtt, a Római Klub „Ötös faktor” című jelentésében bemutattuk, hogy a négy legfontosabb gazdasági szektorban, az építőiparban, az iparban, a közlekedés és a mezőgazdaság területén a hatékonyság az erőforrások hasznosítása terén – mint az energia, az ásványok vagy a víz – ötszörösére javítható. Természetesen nem egyik napról a másikra, de hosszú távon. A munkahatékonyság meghússzorozásához 150 évre volt szükség.

Akkor a megállapításaikat miért nem sikerült átültetni a gyakorlatba?

Mert az emberek tagadják az intézkedések szükségességét. Az egyik legfontosabb pont a természeti erőforrások árának megemelése. Ha ez nem történik meg, minden az alacsony áron tartásuk irányába hat. Több milliárd dollárba kerül az energiaárak alacsonyan tartása, ami a takarékos használatukhoz fűződő gazdasági érdek ellen hat.

Ha az energia olcsó, az nem ösztönöz a spórolásra.

Van ilyen késztetés például az autózás, a világítástechnika és az építészet területén. De mindez nagyon messze van attól, ami szükséges lenne. Ráadásul az energia olcsósága révén minden előrelépést, ami a hatékonyság terén történik, ellensúlyoz a további fogyasztás. Ez az úgynevezett visszacsapó hatás. Ezt csak akkor haladhatjuk meg, ha felhagyunk az olcsó energia politikájával.

Az új jelentésben politikailag még tovább mennek, és az új felvilágosodás szükségessége mellett érvelnek. Mit értenek ez alatt?

A régi felvilágosodás, amit olyan filozófusok neve fémjelzett, mint Immanuel Kant és David Hume, nagy felszabadulást és előrelépést jelentett a racionalitás terén, de iparosodáshoz és természetromboláshoz is vezetett. Kant idején az emberiség még egy „üres világban” élt, ahogy Herman Daly, a világbank korábbi gazdasági elemzője megfogalmazta. Egy olyan világban, ahol a természet kizsákmányolása kis léptékű és veszélytelen volt. Daily szerint ma a világ „tele” van: óriási munkagépek, vonóhálók, totális gyomirtók szolgálnak a természet elleni fegyver gyanánt.

(...)

És hova kéne hogy vezessen az új felvilágosodás?

Egy egészségesebb egyensúlyhoz a rövid és hosszú távú érdekek között, a sebesség és a felelősségteljesség között, piac és állam, a teljesítményösztönzés és az igazságosság, de mindenek előtt az ember és a természet között. Ez a legfontosabb ok arra, hogy ebben a mai „teli világban” a természeti erőforrásokat, így az energiát, drágábbá tegyük.

De akkor az emberek, különösen a fejlődő világbeli emberek nem tudnák megfizetni.

Természetesen senkinek nem kéne belehalnia az energiaéhségbe. A szegények számára szociális tarifa megállapítására lenne szükség, A technikai fejlődés mindig a gazdagabbakhoz ér el először, a szegények mindig csak a régi, rossz hatékonyságú autókat engedhetik meg maguknak.

Ugyanakkor a drágulás nem jöhet sokkszerűen. Az energiahatékonyság párhuzamos növelésével kell hogy történjen. Ha az energia többe kerül, de a készülékek lényegesen kevesebbet igényelnek belőle, összességében nem nőnek meg a kiadásaink. Az emberek így azt is megfontolnák, hogy a sok új eszközre, amelyeknek nagyobb az energiaigényük, valóban szükségük van-e. Ami egyben a kütyük energiahatékonyságának növelése irányába hatna.

De hogy lesz elkerülhető, hogy az ipar azokba az országokba vándoroljon, amelyek nem követik a drágítást, hanem olcsóbb feltételekkel próbálnák a vállalkozásokat magukhoz édesgetni?

Erre van egy praktikus példa Svédországból, amely más országok számára is elvi modellként szolgálhat. A svéd kormány a 90-es évek elején az erdőpusztulás miatt a levegő károsanyag-tartalmát akarta csökkenteni, mégpedig drasztikus adók segítségével. Hogy az érintett ipart ne károsítsa, és elejét vegye a kivándorlásnak, a pénzt visszajuttatták. De nem a légszennyezés, hanem a megtermelt érték alapján. Más szóval, aki sok nitrogén-oxidot bocsátott ki, sokat is fizetett, aki keveset – és mégis sokat termelt –, sokat is kapott vissza. Az intézkedés nem járt a vállalatok kivándorlásával, ugyanakkor a svéd ipar modernizálódását hozta magával.

Ha egy ilyen stratégia már egyszer bevált, mi akadályoz bennünket az alkalmazásában?

Először is az EU versenybiztosa egyet kell hogy értsen azzal, hogy ez nem tekinthető tiltott szubvenciónak. És az iparnak is le kell küzdenie az ideológiától fűtött félelmét a magas energiaárakkal szemben. Ráadásul az államnak is be kell tartania azt az elvet, hogy az adók a vállalatokhoz kerülnek vissza. Ebbe minden pénzügyminiszter nehezen nyugszik bele. Ráadásul az intézkedés okozta szerkezetváltás hatásának mérséklésére az átképzést is támogatni kell, hogy a munkahelyek számának nettó csökkenése elkerülhető legyen.

(…)

A klímaváltozás hatásait még nem érezzük közvetlenül. A klímapolitikának meg kell próbálnia a hosszú távú fejlesztések sokkhatásait kiegyenlíteni, és az intézkedések előnyeit hangsúlyosan bemutatni. Ahogy a passzívházaknál látjuk: a fűtési költségek elhanyagolhatók, így a kezdeti nagyobb befektetés megtérül. Léteznek olyan receptek, amelyeket a politika használhat.

Tehát ön bízik abban, hogy az emberiség beveszi ezt a kanyart?

Igen, természetesen.

Tovább a forrásra: sueddeutsche.de
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
„Klímatudatos Budapest”: pályázat általános iskolás gyermekek részére Fosszilis adókkal pótolhatná az EU a Brexitből eredő bevételkiesést Franciaország 2021-ig leállítja a széntüzelésű erőműveit „Ember és természet” fotópályázat 2018 „Éghajlatbarát” megoldások a mezőgazdaságban