2018. február 20., Aladár, Álmos
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Az ALDI a környezettudatosság útján

Magyarországon az ALDI lett az első olyan kiskereskedelmi áruházlánc, amely teljes hálózatának villamosenergia-szükségletét zöldáramból fedezi, az átállás következtében pedig 40%-kal csökkent az ALDI magyarországi CO2kibocsátása. A kezdeményezéssel az ALDI elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség díját, a CSR Hungary 2017-es „Környezet-Zöld kiválóság” kategóriadíját.

Az ALDI 2015-ben megfogalmazott klímastratégiájában globálisan vállalta, hogy 2020-ig az eladótéri négyzetméter arányában 30%-kal csökkenti az üveghatású gázok kibocsátását a 2012-es szinthez képest. Tavaly március vége óta az ALDI Magyarország áruházai, központi irodaépülete és logisztikai központja teljes áramigényét itthon előállított, a MOL-tól vásárolt zöldárammal fedezi, ezáltal az áramfogyasztásból eredő szén-dioxid-kibocsátását nullára csökkentette.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Az energiaprojektbe a vásárlókat is bevonták,

akik tavaly tavasszal egy ingyenes, az áruházakban terjesztett kiadvány hasznos tanácsai segítségével csökkenthették háztartásuk energiafogyasztását. Ezután a kalandkeresők az energiatakarékossághoz kapcsolódó feladványok, logikai fejtörők megoldásával egy izgalmas szabadulószobában tehették próbára tudásukat, amely hónapokon keresztül ingyenesen rendelkezésre állt az ALDI vásárlói és dolgozói számára.

A zöldgondolkodást azonban nem lehet elég korán kezdeni, ezért az ALDI 2017 áprilisában meghirdette országos faültetési pályázatát hazai általános iskolák számára.

Az ebben részt vevők a környezetvédelem és a hatékony energiafelhasználás fontosságáról küldhettek be rajzokat, videókat, verseket, meséket vagy egyéb kreatív ötleteket.

A beérkezett pályázatokból az ALDI CSR-szakemberei végül négy iskolát (Vári Emil Általános Iskola, Kisvárda; Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa; Göcsej Kapuja Bak Általános Iskola, Bak; Weöres Sándor Általános Iskola, Tököl) választottak ki. Az intézmények udvarait a diákok, tanárok és az ALDI dolgozói zöldítették ki az ősszel.

Tovább a forrásra: mmonline.hu
Vissza
Hírfolyam
Ajánló
„Ember és természet” fotópályázat 2018 10 lépés a fenntartható élelmiszer-fogyasztás felé 2017 a megújuló energia éve volt A fenntartható fejlődéshez fenntartható vágyak kellenek A fenntarthatósági világranglista második helyén végzett a Magyar Telekom