2018. december 10., Judit
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Persorozat indult Amerikában a klímaváltozás miatt

Új pereskedési hullám indult az Egyesült Államokban: Kaliforniától New Yorkig városok és megyék és az olajcége közt. A kereseti taktika: a tengerszint emelkedését, ennek a helyi ingatlanokra gyakorolt hatását és a közháborítás vádját használják az olajipari vállalatok elmarasztalására. Ha győznek a felperesek, bármelyik eset precedensértékűvé válhat.

A klímaváltozás kapcsán Európában és Amerikában indult perekről korábban mi is beszámoltunk, a Piac és profit pedig arról adott hírt, hogy amerikai kamaszok beperelték a kormányt, amiért megsértette alkotmányos érdekeiket, mert nem garantálja az ökológiai kincsek megőrzését a következő generációk számára, és ezzel a polgárok jólétét, egészségét is veszélyezteti.

Azzal is foglalkoztunk, hogy az Exxon Mobilt több amerikai tagállam főügyésze is támadja peres úton, amiért elhallgatták a részvényesek elől a klímakockázatokat. 

Most azonban új hadjárat látszik körvonalazódni az amerikai bíróságokon. 2017 óta nagyvárosok, kisvárosok és megyék egész sora támadt rá az olajvállalatokra.

A jogi taktika, amit használnak, arra alapul, hogy az üvegházgáz-kibocsátás tömeges méretű előmozdításában az olajvállalatok felelősek, az üvegházgáz-kibocsátás a klímaváltozás előidézője, a globális felmelegedés pedig a tengerszint-emelkedés okozója. Az pedig már városokat, megyéket, infrastruktúrát károsít. A tengerszint-emelkedéssel pedig közháborításban ludasak az olajcégek.

Kaliforniában a következő perek indultak

  • San Francisco és Oakland 2017 szeptemberében külön-külön beperelte a Chevront, az Exxon Mobilt, a BP-t, a ConocoPhillipst és a Royal Dutch Shellt közháborítás vádjával. A tengerszint emelkedéséért kártérítést, a szükséges védőfalak építéséért pénzt követeltek. 2018. június 25-én azonban egy bíró elutasította a kereseteket. A többi ügyben még nem született bírói döntés.
  • Richmond város 2018 januárjában nyújtott be ugyancsak közháborítást vélelmezve keresetet a Chevron, az Exxon Mobil, a BP, a Shell, valamint 25 (!) másik olaj- és földgázipari cég ellen. Az ügy a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróságon van. Ezúttal az olajkitermelés és a fosszilis energiahordozók népszerűsítése lett megtámadva, s az indok itt is a tengerszint-emelkedés, ami negatív hatással van a város ingatlanjaira.
  • Santa Cruz megye 2017 decemberében, újfent közháborítás vádjával perelte be a már említett Chevront, Exxon Mobilt, BP-t, Shellt és más cégeket, a tengerszint emelkedését és a szélsőséges áradásokat nehezményezve.
  • Imperial Beach, San Mateo megye és Marin megye külön-külön perelik 2017 júliusa óta a Chevront, az Exxont, a BP-t, a Shellt és másokat közháborításért, hanyagságért, illetéktelen behatolásért. Természetesen kártérítést követelnek.

Más tagállamokban is keresetek kerültek a bíróságokra

  • New York városa 2018 januárjában perelte be a Chevront, a BP-t, a ConocoPhillipst, az Exxont és a Shellt kártérítést követelve a klímaváltozás negatív hatásaiból eredő károkért.
  • King megye 2018 májusában lett felperes a BP, a Chevron, a ConocoPhillips, az Exxon Mobil és a Shell ellenében közháborítás, illetéktelen behatolás vádját meglobogtatva. Itt is a fosszilis erőforrások „gyártása” és népszerűsítése a nehezményezett tevékenység. Kártérítést követel a megye, és a cégek részvételét a károkat elhárító ökológiai programokban.

Ha győznek a felperesek, bármelyik eset precedensértékűvé válhat, ami pedig további hasonló perek lehetőségét vetíti előre.

Neked ajánljuk
Elkezdi komolyan venni a klímaváltozást a Shell Jönnek a vízenergiával működő tenger alatti adatközpontok Újabb többezres tüntetés volt az ENSZ-klímacsúcs alkalmából Alma, a természet oltalma Ünnepi és téli hangulat a cseh apuka termésekből készített figuráival
Tovább a forrásra: NRGreport
Vissza
Hírfolyam