2018. december 13., Luca, Otília
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A Lego a fenntartható világ építéséből is kiveszi a részét

Egyre több nagyvállalat jelenti be elköteleződését, illetve konkrét, a fenntarthatóságot előmozdító, saját cselekvési programját. Így tett a világ egyik legsikeresebb játékgyártója, a Lego is.

A Lego 2003-ban az első olyan játékipari vállalat volt, amely aláírta az ENSZ Globális Megállapodást, és már 2006-ban kiadta első fenntarthatósági jelentését.
A jövőtudatos vállalattá alakulásról Tim Brooks, a dán vállalat globális fenntarthatósági igazgatója beszélt az Origónak.

A jövőben növényi alapú műanyag lehet a Lego építőkockák alapanyaga, emellett a vállalat belép azon globális cégek sorába, amelyek a működésükhöz szükséges energiát kizárólag megújuló forrásokból nyernék. A vállalat tervei szerint 2025-ig a termékcsomagolásnál, 2030-ig pedig a termékgyártásnál is megvalósul a megújuló alapanyagokra való átállás.

„Minden felelősségvállalási munkánknak az a célja, hogy pozitív hatással legyünk a gyermekek életére. Ezt a gyermekek jogainak támogatásával és a játékon keresztül történő tanulás népszerűsítésével tesszük”

– mondta az Origónak Tim Brooks arra a kérdésre, hogy mit jelent a cég értelmezésében a környezetért és a társadalomért egyaránt felelős vállalat fogalma.

A vállalatcsoport jelenleg több mint húsz különböző típusú műanyagot használ az elemek készítéséhez. Ezért a cégnél úgy döntöttek, hogy a tervezett változtatásokat csak akkor hajtják végre, ha elégedettek a minőséggel és a biztonsággal Fotó: pixabay.com

A kiterjedt vizsgálatok azt mutatták, hogy a polietilén elemek ugyanolyan minőségűek lehetnek a meglévő, fenntartható forrásból származó anyagok felhasználásával, ezért először ezeknél váltottak.

Így amellett, hogy a cég a nem újrahasznosítható csomagolóanyagot papír-cellulózra cserélte, idén már ki is jöttek az első, fenntartható anyagokból gyártott építőelemek.

Neked ajánljuk
Egyre több a zöldtőke, de még messze nem elég Népszerű a zöldkötvény a pénzvilágban A K&H nyerte a Mastercard – Az év fenntartható bankja címet Hat légtisztító szobanövény, ami segít a karácsonyi nagytakarításnál Már tesztelhető a fehérvári okosparkolási rendszer
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam