2019. május 23., Dezső
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Csehországban kötelező segélyszervezetnek átadni a nem értékesített élelmiszert

A cseh alkotmánybíróság helybenhagyta azt a törvénymódosítást, amely a nagyobb élelmiszerüzletek számára kötelezővé teszi, hogy az el nem adott, hibás, de fogyasztható termékeket ingyen adják át a segélyszervezeteknek.

A jogszabály a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekre írja elő a kötelezettséget, vagyis gyakorlatilag a szuper- és hipermarketeket érinti leginkább – írja a 24.hu.

Az előírás szerint az el nem adott, de még fogyasztható élelmiszereket olyan szervezeteknek, jellemzően élelmiszerbankoknak kell átadni, amelyek képesek tárolni és a rászorulókhoz eljuttatni a termékeket.

Prága Fotó: MurderousPass/Wikimedia Commons

A korábban beadott törvénymódosítást az országgyűlési képviselők egy csoportja azzal támadta meg, hogy sérti a tulajdonhoz való jogot. Konkrétan azzal érveltek, hogy senkit sem lehet a tulajdonában lévő ingóság ingyenes átadására kötelezni, még akkor sem, ha egy segélyszervezet a címzett.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a törvény része annak a helyi és nemzetközi törekvésnek, amely a feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyiségét szeretné csökkenteni, és nem sérti az alkotmányt.

Magyarországon ugyan nincs ilyen kötelezettség, de a nagyobb üzletláncok és a gyártók is rendszeresen és egyre nagyobb mennyiségben adnak át élelmiszert a rászorulóknak, leginkább a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül.

A szervezet a honlapján azt írja, hogy 2017-ben már több mint 300 ezer embernek juttatott el közel 9300 tonna élelmiszer-adományt, összesen több mint 5,2 milliárd forint értékben.

Neked ajánljuk
A Tesco és a Mars az élelmiszer-pazarlás ellen A Tesco és a Mars az élelmiszer-pazarlás ellen A rostfogyasztás fontossága Floridában mernek nagyot álmodni Ez a táncos -16 fokban perdült táncra, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra (videókkal)
Tovább a forrásra: g7.hu
Vissza
Hírfolyam