2019. december 8., Mária
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Bíróság előtt a nagyvállalat környezetkárosítás miatt

Több mint hétezer-nyolcszáz vietnámi indított pert a Formosa Plastics Group nevű tajvani óriásvállalat ellen egy tajpeji bíróságon, mert a vállalat által okozott 2016-os környezetkárosítás után a mai napig sem kaptak semmiféle kártérítést.

2016-ban a cég helyi acélgyárából a tengerbe szivárgott mérgező anyag több mint 200 kilométeren szennyezte be a vietnámi partszakaszt, négy tartomány közelében több száz tonna hal pusztulását okozva, és a méreganyag bejutott a talajba is – írja az MTI alapján az Index.

A Formosa Plastics Group az eljárással kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy 2016 végén egy vietnámi bíróság már több mint 500 millió dollár bírságra kötelezte, amelyet kifizetett, és azóta a vietnámi környezetvédelmi szabályozásokkal összhangban működik –

a felperesek azonban azt állítják, hogy ebből az összegből nem láttak semmit.

Meghitt fények mögött készül a műanyag – de vajon megfelelő körültekintéssel? A  Formosa Plastics Group egyik ipartelepe Vietnámban Fotó: Mk2010/Wikimedia Commons

Egy környezetvédelemmel foglalkozó tajvani alapítvány szerint a 7875 felperes 94,78 milliárd vietnámi dong (körülbelül 1150 millió forint) kártérítést követel, és az embereket máris több tajvani emberi jogi csoport a támogatásáról biztosította.

A baleset Vietnám történetének egyik legnagyobb természeti katasztrófája volt,
a halászatban és turizmusban dolgozók megélhetését veszélybe sodró ügy hatalmas botránnyá dagadt annak ellenére, hogy az ország kommunista vezetése megpróbálta eltussolni.

2017-ben államellenes propaganda terjesztése miatt hét év börtönbüntetésre ítéltek egy 22 éves vietnámi bloggert, mert erről cikkezett, és tüntetésekre buzdította a lakosságot.

Neked ajánljuk
Már a magyar befektetők pénze is fialhat környezettudatosan Műanyag-újrahasznosító céget vásárolt a MOL Fenntartható logisztikai platform alakult Magyarországon Tömegesen kóborolnak éhes jegesmedvék a csukcsföldi város közelében A karácsony az ajándékozás és az adományozás ideje...
Tovább a forrásra: index.hu
Vissza
Hírfolyam