2020. december 1., Elza
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Különleges innovációkkal érkezik a CES januárban

Szupererős laptopok, 8K-s tévék minden mennyiségben, önvezető járművek, gondolatvezérlés, érintéssel védhető otthon – a többi között ez várja majd az érdeklődőket a jövő évi Consumer Electronics Show-n, a világ legnagyobb technológiai gyártóinak kiállításán.

Január 6-án rajtol a CES a legnagyobb vállalatok – köztük az Intel, az LG és a Sony – bemutatójával, majd másnap a regisztrált látogatók előtt is megnyílik a kiállítás, és január 10-ig várják a vendégeket Las Vegasban. A televízióknál a 8K-s felbontás tarolhat a 2020-as kiállításon, nagy verseny várható a gyártók közt.

A rendezvény meghatározó témái között lehet az 5G, de nem telefonokra kell számítani elsősorban, hanem arra vonatkozó koncepciókra, hogy

hogyan tudjuk hasznosítani az új generációs mobiltechnológiát a különböző ökoszisztémákban – akár az okosotthonokban vagy éppen az önvezető járművekben.

Forrás: ces.tech

Azt, hogy mely gyártóktól számíthatunk izgalmas újításokra, jól jelzik a CES szervezői által kiosztott innovációs díjak is. A Samsung ezekből 46-ot, az ASUS 11-et zsebelt be, de a díjazottak között van a főként gumiabroncsairól ismert Continental is. A cég Transparent Hood technológiája

lehetővé teszi a sofőröknek, hogy az úttest azon részeit is láthassák egy kijelzőn, amelyeket egyébként maga a jármű kitakar.

Természetesen a jövőt megidéző innovációkkal is találkozhatnak majd a CES látogatói, a NextMind nevű cég például a hírek szerint egy olyan eszközzel készül a Las Vegas-i eseményre, amellyel valóra válik számos sci-fi-író álma:

a gondolatainkkal vezérelhetünk majd különböző eszközöket.

Ez a fejlesztés persze még jó ideig nem kerül a boltokba – bár a tervek szerint 2020 első negyedévében már fejlesztői készletet is kiadnak a készülékhez, hogy különböző applikációkat készíthessenek hozzá más cégek –, ám számos újdonság, amit a CES-en mutatnak be, a következő év végén már az áruházak polcain lesz.

Kedvcsinálóként íme, egy angol nyelvű videó a legutóbbi rendezvény újdonságairól:

Neked ajánljuk
Megkezdi az ipari tesztelést a Poliloop Megkezdődött a magyar fejlesztésű házi komposztálókészülék tesztelése Indul a pályázat az egyszer használatos műanyagok helyettesítésére Megtört a jég – A megújult tananyagokban kiemelt szerepet kapnak a digitális megoldások Babgulyás és lapcsánka: felajánlás a kórházi dolgozóknak
Tovább a forrásra: vg.hu
Vissza
Hírfolyam