2020. február 27., Ákos, Bátor
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ilyen döntésekkel épül a körkörös gazdaság

Visszavásárolja és újraértékesíti a használt bútorokat az IKEA – márciustól indul a „Bútorok második élete” kezdeményezés.

A svéd lakberendezési cég 2030-ra meg kívánja valósítani az úgynevezett körkörös modellt. Ezért minden új termékét úgy is tervezi, hogy azok más célból felhasználhatók, helyrehozhatók, újrafelhasználhatók, újraértékesíthetők és újrahasznosíthatók legyenek, hogy a lehető legkevesebb hulladék képződjön.

Az elkerülés mellett minden keletkezett veszteséget szeretnének visszaforgatni a gyártási láncba. Ezért Csehországban az elmúlt néhány hónapban azzal kezdtek próbálkozni, hogyan lehet új terméket készíteni például kávézacc felhasználásával, Szlovákiában pedig eredményes volt a „Textilek második élete” elnevezésű kezdeményezés; a pozsonyi áruházban keletkezett textilhulladékokból új termékeket gyártottak.

A tervek szerint márciusban induló „Bútorok második élete” elnevezésű szolgáltatás keretén belül a cég visszavásárolja azokat a bútorokat, amelyekre a vevőknek már nincs szükségük.

Ezeket aztán a visszavásárlási áron értékesíti a leértékelt termékek részlegén. „Mivel kiállunk termékeink minősége mellett, így az újraeladott, használt bútorokra egy év garanciát adunk. Így biztosítjuk a termékek lehető leghosszabb ideig tartó használatát” – mondta Vladmiír Víšek, az IKEA regionális fenntarthatósági vezetője. 

Neked ajánljuk
Minden váltás nehéz? A visszaváltás nem! A végtelen fogyasztás csapdája ágyaz meg a hulladékválságnak Európában növekszik a szemétbiznisz Ismét meghirdették az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat A gólya útja (ismeretterjesztő film)
Tovább a forrásra: nepszava.hu
Vissza
Hírfolyam