2021. január 22., Artúr, Vince
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A nyagyvállalatok is a klímabarát gazdaságélénkítés mellett

Több mint 150 nagyvállalat, köztük a Bayer, a Nestlé, az Unilever, a Vodafone – és egyetlen magyarként a Magyar Telekom – közös nyilatkozatban szólította fel a világ kormányait, hogy a járvány utáni mentőcsomagokat igazítsák a klímaváltozással kapcsolatos legfrissebb tudományos eredményekhez.

Az összességében több mint 2,4 ezer milliárd dollárt meghaladó piaci kapitalizációval bíró, világszerte több mint ötmillió alkalmazottat foglalkoztató 155 társaság vezetői az úgynevezett „Tudományos Alapú Célok” kezdeményezés (SBTi) keretében írták alá a közös nyilatkozatot, mely így az eddigi legnagyobb, ENSZ által támogatott, vezérigazgatók vezetésével létrejött éghajlatvédelmi érdekképviseleti erőfeszítés – írja a Portfolio.

A vállalatok olyan politikát tartanak kívánatosnak, mely erősíti az országok és gazdaságok ellenálló képességét a klímaváltozás okozta jövőbeli sokkokkal, katasztrófákkal és kockázatokkal szemben, mégpedig a 2015-ben megfogalmazott párizsi klímaegyezmény ambícióinak támogatásával. Mint fogalmaznak,

„nem engedhetjük meg magunknak, hogy az egymással összefüggő klíma- és koronavírus-válságot külön kezeljük, és hogy csak egyik vagy másik kérdéssel foglalkozzunk. Képesek vagyunk, és muszáj is mindkettővel megküzdenünk. Az emberi egészség a bolygó egészségétől függ”.

A nyílt állásfoglalást jegyző cégek arra kérik a kormányokat, hogy tegyék prioritássá a zöldgazdaságba történő gyorsabb és igazságosabb átmenetet, és hogy vegyenek példát a vállalatok klímaügyi ambícióiról, különösen azokról, melyek szorosan kötődnek a felmelegedést 1,5 Celsius-fokban limitálni kívánó, tudományosan megalapozott célokhoz. A vállalatok szerint ezzel egy gyorsabb és becsületesebb fellendülés, ennek eredményeképpen pedig egy zöldgazdaság érhető el. 

Neked ajánljuk
Ismét jó értékelést kapott a L'Oréal fenntarthatósági programja A fenntarthatóság igénye új feladatokat hoz a pénzügy világába Okosmegoldások segíthetnek megállítani a túlhalászatot Kiket gazdagítanak a tengerekből származó értékek? Hatezer maszkot kapott Szirmabesenyő
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam