2020. október 28., Simon, Szimonetta
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Környezetbarát ételrendelő app lett Európa techbajnoka

A finn Wolt nyerte el a Tech5 startupverseny első díját. De dobogón végzett egy e-roller-hálózatot működtető és egy e-kerékpárt kifejlesztő cég is.

Az ételszállító platformjáról ismert finn technologiai cég, a Wolt nyerte el idén a legígéretesebb startupnak járó díjat a hetedik alkalommal megrendezett Tech5 startupversenyen. A második a TIER lett, a harmadik a Cowboy. A beruházókból, influencerekből és szakértőkből álló zsűri döntésében a társadalmi hatást, a csapat növekedését és a médiafogadtatást is számításba véve.

A környezettudatosságra kiemelten figyelő Wolt szolgáltatása lehetővé teszi, hogy egy könnyen kezelhető app segítségével bárhonnan és bármikor ételt rendeljünk otthonra vagy a munkahelyünkre. A cég platformja 23 ország 90 városában több mint 15 000 éttermet fog át.

2019-ben a Wolt elkezdte kompenzálni azt a szén-dioxid-mennyiséget, amit 2015-ös indulásától kezdve a szállítások során kibocsátott.

Ennek érdekében a South Pole-lal társulva karbonkrediteket kezdett vásárolni, a korábbi és jövendő kibocsátások ellensúlyozására.

A második helyezett TIER megfizethető, könnyen elérhető és fenntartható városi közlekedési megoldást kínál e-rollerek és e-mopedek formájában. Kilenc ország 70 városában működik az appjuk. Végül a Cowboy nevű belga startup számos előremutató megoldást tartalmazó elektromos kerékpárjával érdemelte ki a harmadik díjat. 

Neked ajánljuk
A klímaváltozás ugyan a közbeszédben háttérbe szorult, de kiváló befektetés maradt Álomszerű reklámmal buzdít környezettudatosságra az IKEA A koronavírus hatására a magyar divat is fenntarthatóbbá válhat Kulturális intézmények is csatlakoznak az Európai Hulladékcsökkentési Héthez Megjelent az újrahasznosított mobil második generációja
Tovább a forrásra: computerworld.hu
Vissza
Hírfolyam