2021. június 20., Rafael
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A klímaváltozás témája 2020-ban is sokat hozott azoknak, akik hittek benne

A trendeket meglovagoló, a technológiai cégekbe fektető alapok szintén szárnyaltak.

Már 2019-ben is az év egyik legjobban teljesítő alapja az OTP Klímaváltozás 130/30 lett, 2020-ban sem volt ez másként. Sőt a 2019-es 32 százalékos nyereség el is törpül a tavalyihoz képest, 2020-ban ugyanis több mint 70 százalékot emelkedett az alap árfolyama, ezzel ez a tematikus részvényalap lett a tavalyi év legjobban teljesítő konstrukciója Magyarországon – számolt be a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai alapján a Napi.hu.

Az OTP Alapkezelő honlapja szerint az alap célja, hogy a hosszabb távra, legalább 5 évre rendelkezésre álló pénzeszközök számára rugalmas, a nemzetközi zöldágazatok nagyvállalatainak teljesítményéből részesedő befektetési lehetőséget biztosítson. Mivel az alap egyetlen gazdasági szektor globális képviselőinek részvényeire fókuszál, így teljesítménye felfelé, de lefelé is lényegesen eltérhet a globális részvénypiaci indexek teljesítményétől, ezért a jelentős kockázatot is vállaló befektetőknek ajánlják.

Az Erste DPM Megatrend kezelői a részvénykiválasztás során az alábbi trendekhez kapcsolódó részvényeket preferálják: egészséges életmód és egészségügyi ellátás, életstílus, technológia és innováció, környezetvédelem és tiszta energiaforrások, valamint a feltörekvő gazdaságok. Tavaly ez a stratégia csaknem 46 százalékos hozamot eredményezett. 

A Generali Innováció befektetései között olyan cégek részvényei vannak, amelyek az IT/kiberbiztonság és a magánszféravédelmére; a környezetkímélő járművekre és a mobilitásra; a big datára, a mesterséges intelligenciára, a robotikára és az automatizációra; a demográfiai trendekre, valamint a klímaváltozásra adnak innovatív válaszokat, ezekből csemegézve értek el csaknem 38 százalékos hozamot tavaly.

Az Aegon Megatrend alapjának egyik fő befektetési területe szintén a klímaváltozás, ez 32,33 százalékos hozamot jelentett tavaly, a K&H Öko alapja is, amelynél ugyancsak ez az egyik fókuszban lévő terület, 30 százalék fölött teljesített.

A fenntarthatóság egyre fontosabb a befektetéseknél. A Bamosz nemrég vezette be az alapokra az úgynevezett ESG (environmental, social, government – vagyis környezetvédelmi, társadalmi és irányítási szempontú) minősítést. Egyelőre csak néhány alap, a Diófa egyik és a Raiffeisen négy alapja szerepel a minősítettek között, ezek teljesítményéből még nem lehet komoly következtetéseket levonni.

Neked ajánljuk
Már a videójátékok világába is beszivárog a környezettudatosság A fenntartható vállalatok hitelezésére törekszik a K&H Konferencia a zöldpénzügyek és -gazdaság európai kérdéseiről Műanyaghulladékból mennyei desszertek?! Egy app, amellyel játszva tudatos fogyasztóvá válhat
Tovább a forrásra: napi.hu
Vissza
Hírfolyam