2022. május 28., Csanád, Emil
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Részletes „szemétkisokost” tett közzé az MNB

Az MNB összegyűjtötte, hogy az egyes szelektívhulladék-fajtákba pontosan milyen tárgyak tartoznak. Vagyis ha már valamit muszáj kidobni, azt, ha lehet, szelektíven tesszük, és úgy, hogy értelme is legyen.

Jelenleg az Európai Unió tagországaiban fejenként átlagosan 500 kg szemetet termelünk évente, ami napi szinten közel 1,5 kg-ot jelent. Ez a magas szám abból ered, hogy sok fogyasztási cikkből lesz hulladék egy háztartásban, a legjellemzőbb, hogy megunjuk őket, nem használjuk más célra, nem ajándékozzuk el, nem cseréljük el, ha pedig elromlik, megsérül, nem javíttatjuk meg őket.

A körforgásos gazdaság viszont épp arról szól, hogy minél több fogyasztási cikket a körforgásban tartsunk, ezáltal kevesebb új gyártást generálva. 

Magyarországon az egy főre jutó éves háztartási hulladék egy kicsivel az uniós átlag alatt van, az 500 kilogramm helyett itthon ez közel 400 kg. De még így sem szabad elmenni azon tény mellett, hogy a hulladék még rendelkezik értékkel, vagyis visszakapcsolható a gazdasági körforgásba. Amikor ezt az értékteremtő lehetőséget elszalasztjuk, akkor lesz valójában szemét a fogyasztási cikkeinkből.

Az MNB részletes táblázata sorra veszi, hogy melyek azok a hulladékfajták, amelyeket elkülönítve lehet gyűjteni azoktól a dolgoktól, amelyek valóban szemétként végzik, vagy melyek azok, amelyeknél azért van szükség az elkülönítésre, mert veszélyes hulladéknak minősülnek.

Fontos azt is látni, hogy a szelektív hulladék feldolgozása is energiaigényes folyamat, így a hulladéktermelés megelőzése is egy alapvető cél. Mivel a hulladék egy jelentős részét a csomagolóanyagok teszik ki (az EU-tagállamokban például a műanyaghulladék 40%-a), érdemes erre is odafigyelni.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László
Neked ajánljuk
Az ABB új formába hozná a kereskedelmet és az óceáni műanyagot Élet a műanyag evőeszközökön túl Magyar cég fejlesztése hozhat áttörést a bioműanyagok világában Spanyolország korlátozza a légkondicionálást a középületekben Veszélyes invazív növény terjed az országban, a házakat is szétrepeszti
Tovább a forrásra: portfolio.hu
Vissza
Hírfolyam