2019. június 27., László
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kínos is, tilos is

„Abban bízunk, hogy a TeSzedd! akcióval sikerül az emberek szemléletét jó irányba formálni, és egyre többen megértik: a szemetet nem összeszedni, hanem eldobni kínos” – jelentette ki Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

A politikus a Magyar Nemzetnek nyilatkozva arról is beszélt, azon dolgoznak, hogy a szemetelés környezetkárosításnak minősüljön, és büntetőjogi következményei legyenek.

A TeSzedd! eredményeit értékelve Weingartner Balázs elmondta: az előzetes várakozásoknak megfelelően az idei akció a „legek” hetének bizonyult, a megtisztított helyszínek, a részt vevő önkéntesek és az összegyűjtött hulladék mennyiségét tekintve is. Ugyanakkor kiemelte: „a TeSzedd! kampány is akkor lehet sikeres, ha a gazdasági szereplők, a társadalom és a kormányzat együttműködik az ügyben”.

A gazdasági szereplők a csomagolóanyagok mennyiségének csökkentésével, a vásárlók a tudatosabb termékválasztással, az állam pedig ösztönző vagy szabályozó eszközök révén járulhat hozzá a szemetelés visszaszorításához. 

Fotó: ruei_ke/visualhunt.com

„El kell érni, hogy a keletkező hulladék kezelése és elhelyezése ne történhessen szabálytalanul. Meggyőződésem, ha nagy a visszatartó erő, kevesebben rakják le illegálisan a hulladékukat” – fogalmazott az államtitkát. Ennek érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium azon dolgozik, hogy a szemetelés környezetveszélyeztetésnek minősüljön, és büntetőjogi következményeket vonjon maga után.

Az illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt önkormányzati pályázat kapcsán Wiengartner Balázs kiemelte: az, hogy a ­január ­28-án megnyitott pályázatot február 8-án le kellett zárni, arra utal, nem túlzóak a becslések, amelyek szerint akár 10-12 ezer illegális lerakópont is lehet hazánkban. Ezért azon dolgoznak, hogy lehetőség szerint további forrásokat vonjanak be a programba – derül ki Borsodi Attila Magyar Nemzetben megjelent interjújából.

Neked ajánljuk
Félre a fóliával! Lengyelország is küzd a műanyaghulladékkal Környezetvédelmi világnap – a levegőszennyezés elleni küzdelem jegyében Minden országban hasonló változások kellenek ahhoz, hogy a Föld élhető maradjon Alakor, tönke, tönköly – Újból elterjesztenék az ősgabonafajtákat
Tovább a forrásra: magyarnemzet.hu
Vissza
Hírfolyam