2019. augusztus 18., Ilona
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A szigor hozhat megoldást

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! szemléletformáló kampány megnyitóján jelentette be, hogy a környezet megóvása érdekében készülő jogszabálytervezet szerint a szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés a jövőben bűncselekménynek minősül. De mi számít illegálisnak?

„Sajnos ez a szigor indokolt, és elengedhetetlenné vált” – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a bejelentés kapcsán Éder Andrea, az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. stratégiai és kommunikációs osztályvezetője.

A szakember elmondta: bármely kor emberére jellemző, hogy a szemétté vált tárgyaktól a legkisebb ráfordítással akar megszabadulni. Ugyanakkor aláhúzta: „az illegális hulladékelhelyezés a felelősség áthárítása, vagyis aki így szabadul meg a szemetétől, az a saját hulladékának ártalmatlanítását a körülötte élőkre hárítja át.” 

Fotó: Ryan Hagerty /Wikimedia Commons

Mi számít illegális hulladékkihelyezésnek?

 A szemléletformálási szakértő kifejtette: illegálisan lerakott hulladék az, amit nem a megfelelő helyen adnak át a hulladék kezelőjének. „Ez bármi lehet, amit a hulladék tulajdonosa lerak, elhelyez oda, ahova nem való. A szelektív gyűjtősziget mellé elhelyezett kerti garnitúra, a garázssor elé lerakott tévé, de a legnagyobb probléma a külterületi hulladékelhagyás.”

„Legjelentősebb szennyezésnek az ipari szennyezés számít, de az egyes ember felelőtlensége is komoly tényező a környezeti károkozásban.”

Éder Andrea hangsúlyozta, „minden településen megvan a lehetőség arra, hogy kulturált módon, megfelelőképpen gyűjtsük a hulladékot: kukában, gyűjtőzsákban, szelektív gyűjtőszigeten, hulladékudvarban, lomtalanítás alkalmával”, de élhetünk az elektronikai eszközöket forgalmazó üzletek által biztosított visszagyűjtés lehetőségével is, a használt sütőolajat pedig leadhatjuk a kijelölt benzinkutakon – olvashatjuk Viland Gabriella írásában a Magyar Hírlap oldalán.

Neked ajánljuk
Inkognitóban járnak a szemetelők Szegeden Mire nem lehet jó a műanyag! Sok kis lépés egy tudatosabb szállodaipar felé Környezetbarát startupokkal is dolgozik az IKEA Életveszélyes a lébényi erdő
Tovább a forrásra: magyarhirlap.hu
Vissza
Hírfolyam