2019. augusztus 26., Izsó
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Hármas együttműködés a Tisza hulladékmentesítéséért

Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe – jelentette ki a témában tartott keddi sajtóeseményen az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.

Láng István elmondta: a tavaszi árhullámokat követően eddig nem látott mennyiségű, becslések szerint 8000 tonnát meghaladó kommunális és növényi eredetű hulladék torlódott össze a Kiskörei vízlépcső felvízi oldalán.

Az uszadékmező felülete eléri a 17 ezer négyzetmétert, és közvetlenül a duzzasztómű előtt a vastagsága a 3 métert is meghaladja.

Mivel ez a mennyiség közel duplája a korábbi évek legjelentősebb szennyezéseinek, az OVF soron kívül fejlesztette a vízlépcső téli kikötőjében kialakított rakodóteret és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) munkatársai napi 12 órában úszó-rakodó munkagéppel egy 200 tonnás uszályra termelik ki a hulladékot.

Uszályra rakodja a tavaszi árhullámokat követően összetorlódott mintegy nyolcezer tonna kommunális és növényi eredetű hulladékot egy munkagép a Kiskörei vízlépcsőnél
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ugyanakkor Láng István aláhúzta: hosszabb távon mindez csak „tüneti kezelés”,

a probléma tartós felszámolásához a közeljövőben újabb lokalizációs pontokat kell találni a folyó felsőbb szakaszain, folytatni kell az egyeztetéseket a román és ukrán vízügyi szakmával, de végső soron a Tisza-völgy lakosságának felelős gondolkodására van szükség.

Ebben fontos mérföldkő az OVF, a PET Kupa civil környezetvédelmi program és a The Coca-Cola Foundation, azaz a Coca-Cola globális alapítványa együttműködésével megvalósult összefogás, amely a Tisza hatékonyabb és eredményesebb hulladékmentesítését segíti.

Hankó Gergely, a PET Kupa szakmai vezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője az eseményen arról beszélt: hat éve indult kezdeményesésük eddigi mérlege 85 hajó, 38 tonna összegyűjtött hulladék, 50 szennyezett terület megtisztítása mintegy 1400 önkéntes bevonásával.

A Tiszai PET Kupa résztvevői induláshoz készülődnek 2017. július 3-án
Fotó: MTI Fotó: Balázs Attila

Az együttműködés kapcsán céljuk a következő években megduplázni a kitermelt hulladék mennyiségét és tevékenységüket a mellékfolyókra is kiterjeszteni. Az összegyűjtött műanyagok szelektálásában és újrahasznosításában történő közreműködés mellett pedig ezekből innovatív termékek előállítását is tervezik.

Kerekes Péter, a Coca-Cola Company magyarországi igazgatója az eseményen kiemelte: a vállalat 78 millió forintot szán a Hulladékmentes Tisza program támogatására. Szándékaik szerint ez a segítség lehetővé teszi, hogy a PET Kupákon két év alatt legalább 80 tonna hulladékot sikerüljön begyűjteni és újrahasznosítani. Az anyagi vállaláson túl pedig a cég munkatársait is bevonja a projektbe, ők önkéntesként csatlakozhatnak annak megvalósításához.

Neked ajánljuk
Inkognitóban járnak a szemetelők Szegeden Pusztító plasztik – sokkoló videó az óceáni műanyagszemétről Sok kis lépés egy tudatosabb szállodaipar felé A munka elvesztésének árnyékában (videó) Katasztrófát hozhat az aszály és a hőség
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam