2019. november 13., Szilvia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Új utakon a műanyag-újrahasznosítás

Egyelőre nem sok esély látszik a műanyagtermelés radikális visszafogására, így ha nem szeretnénk végleg hulladéklerakóvá változtatni a bolygót, funkciót kell találnunk a plasztik jelenleg nem újrafeldolgozható fajtáinak is.

Az egyik lehetőség az útépítés, hiszen az annak során felhasznált bitumen, amelynek feladata összetartani az olyan alkotóelemeket, mint a homok, a kő és a kavics, éppúgy kőolajszármazék, mint a műanyagok – írja a JSTOR Daily alapján a G7.

A skót MacRebur nevű vállalat kidolgozott egy eljárást, amellyel a háztartási vagy ipari műanyaghulladékból erre a célra alkalmas, könnyen kezelhető pelletet tudnak előállítani.

A brit vállalat már nem csak a szigetországban épít utakat a különleges alapanyag felhasználásával: nyáron a svájci Zermattban is elkészült egy ilyen útszakasz. A híradás szerint ugyan az út anyagának csak 0,3 százalékát teszi ki az újrafeldolgozott műanyag, de ha széles körben alkalmaznák az eljárást, akkor Svájc évente 16 ezer tonna műanyagtól szabadulhatna meg ezen a módon, ráadásul az így megépített utak rugalmasabbak és tartósabbak – jobban ellenállnak a hőingadozásnak.

„Ez az út műanyaghulladékból készült” Fotó: MacRebur/facebook.com

A példa nem egyedülálló: Ausztráliában egy 26 kilométeres útszakaszt építettek olyan anyagból, amelyhez egyebek mellett 200 ezer műanyag zacskó, 63 ezer üveg és 4500 nyomtatópatron szolgáltatta a hozzávalókat. India Tamil Nadu államában előrébb tartanak: ott közel 16 ezer kilométer utat fedtek már le műanyagot tartalmazó útépítő anyaggal.

Neked ajánljuk
Az óceánokban lévő szemét tíz százaléka a halászatból származik Boyan Slat a folyókat sem hagyja cserben Egy kis kreativitással tovább emelhetjük a borús esték fényét Az aszály miatt vadállatok ezreit telepítik át Zimbabwéban Amikor a nagyok tanulnak a kicsiktől
Tovább a forrásra: g7.hu
Vissza
Hírfolyam