2019. november 22., Cecília
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Tiszta lesz a Tisza: az államfő kezdeményezésére megoldás született a Felső-Tisza állami hulladékmentesítésére

Befejeződött az 1,3 milliárd forint értékű, költségvetési forrásból finanszírozott felső-tiszai hulladékmentesítési projekt, amelynek köszönhetően jelentősen csökkenni fog a folyó műanyagterhelése. 

A beruházást Áder János köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter adta át Vásárosnaményban. Az átadási ünnepségén az államfő elmondta: elsőként a Tiszán vizsgázhat a nagyon sok magyar ötletből összerakott technológia, ami segít abban, hogy megtisztítsák a hulladéktól a folyót.

A vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladékmentesítésben részt vevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát. Áder János elmondta:

A gépsor hatékonysága nem lesz százszázalékos, de ha nyolcvan százalékkal kisebb lesz a Tisza műanyagterhelése, akkor „már jól jártunk”, ez az arány a következő évek működtetési tapasztalataival kiegészülve még jobb lehet.

Áder János a vásárosnaményi projektátadó rendezvényen Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az államfő köszönetét fejezte ki a PET Kupa szervezőinek és résztvevőinek, valamint a vízügyi szakembereknek a munkájukért, és arra kérte őket, hogy továbbra is segítsék a Tiszát tisztán tartani.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Azt kívánom, hogy a következő versenyen már komoly harc legyen a PET Kupán részt vevők körében, hogy ki talál akár a vízen, akár az ártéren hulladék palackot, és az legyen ennek a versenynek a győztese, aki hosszú keresőmunkával egyet vagy kettőt talál” – fogalmazott Áder János, hozzátéve: a végső cél, hogy a jövőben megrendezendő kupákon csak a vízitúrázás örömeit éljék át a résztvevők.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és négy másik tiszai igazgatóság, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinációjával megvalósított programról Láng István, az OVF főigazgatója elmondta: a fejlesztés keretében három, éjjellátó képességgel és hulladékfelismerő szoftverrel felszerelt kamerát telepítettek a Tisza ukrajnai, egyet pedig a magyarországi szakaszán.

A projektben a hulladék kiemelésére négy, úgynevezett vízkárelhárítási helyet alakítottak ki a Tiszán és a Szamoson, felújítottak több úszóművet, két uszályt és egy vontatóhajót, valamint vásároltak egy új hulladékbeszedő hajót is.

A technológiai géplánc kiegészítéseként három lánctalpas, egy gumikerekes kotrót, egy homlokrakodót, valamint tíz darab hulladékszállító konténert és a szemét szállításához és feldolgozásához szükséges egyéb gépeket egyaránt beszerzett az OVF.

Neked ajánljuk
Az óceánokban lévő szemét tíz százaléka a halászatból származik A Meki is nekimegy a szemétnek Egy kis kreativitással tovább emelhetjük a borús esték fényét Az easyJet összes járata nettó nulla szénkibocsátással közlekedik Az újrahasznosított csomagolópapír a környezetnek is ajándék
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam