2019. december 14., Szilárda
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Önmagában rossz, vagy csak mi tesszük azzá?

A műanyag az emberiség egyik legkiemelkedőbb alkotása, semmi baj nem származna belőle, ha megfelelően kezelnénk a hulladékot. Hiszen melyik gyártó köti ki, hogy használat után a termékét hajítsuk el ott, ahol épp kedvünk tartja? – teszi fel a kérdést dr. Lente Gábor egyetemi tanár.

Nagyon nagy merítéssel a „mű” előtag minden olyan anyagra illik, ami kémiai szerkezete alapján nem található meg a természetben. Szorosan véve műanyagon nagyrészt szénből és hidrogénből álló, nem túl változatos, kicsi, de ismétlődő egységekből létrejövő óriásmolekulát értünk – összegezte a 24.hu kérdésére dr. Lente Gábor egyetemi tanár, a PTE TTK Általános és Fizikai Kémiai Tanszékének vezetője.

Nagyon kevés kivételtől (mint például a bakelit) eltekintve minden műanyag kőolajból készül, mai civilizációnk gyakorlatilag elképzelhetetlen nélkülük. Lente Gábor szerint a műanyagok pótlása – már ahol ez egyáltalán lehetséges lenne – nagyon rövid úton a természeti környezet összeomlásához vezetne.

Forgalomból való kivonásuk fel sem merülhet már csak azért sem, mert a jelenleg érzékelhető problémát egyetlen – az összképet nézve vékony, de mennyiségre igencsak jelentős – szegmens, a csomagolásra használt műanyagok jelentik.

(És a műszálas ruhák – a szerk.) Ezek sem azért problematikusak, mert ördögtől valók, hanem mert bűnös módon kezeljük őket. Legyen szó bármilyen csomagolásról, használati élettartamuk néhány percben mérhető – ugyanakkor évszázadok múlva kezdenek csak lebomlani, ezért a környezetbe kerülve óriási károkat okoznak.

Nem mindegy, hol sorakoznak... Fotó: pexels.com

Ezek a műanyagok gyakorlatilag egy az egyben újrahasznosíthatók, a kétliteres PET-palackból kétliteres PET-palackot lehet gyártani mondhatni a végtelenségig. Ám ha milliárd- és milliárdszám dobáljuk el őket világszerte, nyilván csak baj lesz belőle. Ezért azonban nem a technológia a hibás, hanem az ember, aki elhajítja. És persze a „rendszer”, amelyiknek a begyűjtés helyett ma még olcsóbb újat gyártani – összegezte írásában Lente Gábor álláspontját Bihari Dániel.

Neked ajánljuk
A szemétmentes Csomolungma távoli, de nem elérhetetlen cél Még egy érv a tudatos autóhasználat mellett Szemléletes videón a pillepalackok felelőtlen használatának mázsás következményei Tízezer tonna hulladékot és uszadékfát emeltek ki a Tiszából a kiskörei vízlépcsőnél Elismerés a zöldülésre törekvő vállalatoknak
Tovább a forrásra: 24.hu
Vissza
Hírfolyam