A végtelen fogyasztás csapdája ágyaz meg a hulladékválságnak
Az újrahasznosítás nem csodaszer. Az erőforrások pazarlását és a szeméttel járó szennyezést csak a kidobásra tervezett tárgyak korszakának lezárásával számolhatjuk fel – érvel a Guardian korábbi környezetvédelmi szerkesztője, a McLibel: Burger Culture on Trial című könyv szerzője.
John Vidal a karácsonyfák alá kerülő, majd párórányi játék után a szekrények mélyére, idővel a lomtalanításra vándorló játékok képét megidézve teszi fel a kérdést: vajon változtatna-e valamit a a világ hulladékproblémáján, ha ez a rengeteg kacat és a többi 359 millió tonna műanyag, amelyet a világ évente előállít, újrahasznosítható volna?
Vidal szerint az ipar mindig azzal üti el a műanyaggal kapcsolatos aggályokat, hogy az újrahasznosítás aránya folyamatosan nő,
valójában azonban soha nem használtunk több fosszilis tüzelőanyagot, mint most, és egyszerűen eldobunk mindent, amire már nincs szükség.
Nem vonja kétségbe, hogy fontos az embereknek elmagyarázni, mit lehet kidobni, és mit újrahasznosítani. Azonban úgy véli, ez önmagában nem kezeli a valódi problémát: nem szünteti meg a hatalmas és egyre növekvő mennyiségű műanyag és egyéb tárgy termelését, amelyeket az emberek megvásárolnak, használnak egy kicsit, majd eldobnak.
A fogyasztói szokásainkat és a fogyasztáshoz való hozzáállásunkat kell megváltoztatnunk
A kielégíthetetlen „vegyél-gyárts-dobd el” ipari modellel van baj, az egyszer használatos kultúrával, amelyben a műanyagból hulladék válhat.
A probléma valódi kezelése a körforgásos gazdaság bevezetésével történhet meg, amelyben a termékek és anyagok folyamatos használatban tartásával a hulladék és a szennyezés „kitervezésre” kerül a rendszerből.
A termékek a jobb tervezéssel tovább tartanak; az élelmiszerláncok és játékgyártók nem kell hogy rossz minőségű árut készítsenek; a termelők kevesebb „szűz” nyersanyagot használnak; a hulladékból erőforrás lehet – kiépülhet a körforgásos gazdaság.
A véleménycikk magyar fordítása teljes terjedelmében a Humusz oldalán olvasható.
