2020. február 22., Gerzson
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Katasztrofális állapotok uralkodnak a budapesti Terebesi erdőben

Az erdő és környékének területén évek óta súlyos problémákat okoznak a szemetelők és az általuk illegálisan lerakott több száz tonna hulladék.

Négy évvel ezelőtt, a Hulladékvadász mozgalom születése idején a Terebesi erdőben  készített felvételek sokkoló látványa bejárta a hazai sajtót, aminek hatására 2016-ban a területet az illetékesek kitakarították. Az eltelt évek nyugalma után most ismét pokoli állapotok uralkodnak a helyszínen – a szemetelők az illegális hulladéklerakás mellett időszakos hulladékégetéssel fokozzák a környezetszennyezést.

Forrás: Hulladékvadász/youtube.com

Az illegális szemétkupacok felszámolásáért valamennyien tehetünk. A Hulladékvadász.hu új alkalmazásának segítségével egyénként is lehetőség van települési akciókat szervezni, és ezek finanszírozására adományok is gyűjthetők. A részben a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával megvalósított applikációban a szemétszedő aktivisták jutalomban is részesülnek: zeewa tokent (virtuális fizetőeszköz) kapnak, amit meghatározott helyen költhetnek el.

Neked ajánljuk
Szemétben fuldokolnak az egri szőlők Kihívás előtt a hazai éttermek Jöhet a visszaváltható ásványvíz? Hogyan működik a zöldkötvény Lengyelországban? Több generáció veszi ki a részét a klímavédelemből, mint gondolnánk!
Tovább a forrásra: hulladekvadasz.hu
Vissza
Hírfolyam