2020. augusztus 6., Berta, Bettina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Most a szemétszedés is nagy körültekintést igényel

Az eddigi vizsgálatok szerint ugyanis a koronavírus gazdatest nélkül is több napig életben maradhat, így akár az eldobott szemét is fertőzés veszélyét hordozhatja.

A Hulladékvadász oldalán megjelent írás kitér rá, átlagos időkben is fontos, hogy a közösségi szemétszedési akciók szervezői balesetvédelmi oktatással kezdjék az eseményeket, de a világjárvány a megszokottnál nagyobb körültekintést tesz szükségessé. 

A koronavírusok a legfrissebb analízis szerint akár 3 napig képesek aktívak maradni műanyag és fémfelületeken – idézi a portál a medRxiv weboldalán elérhető kutatás előzetes eredményeit.

Ha ez tényleg így van, akkor akár az eldobott szemét, különösen a leggyakoribban előforduló szétdobált cigarettacsikkek és PET-palackok felülete is szennyezett lehet.

Ezért fontos, hogy a járvány alatt a szemétszedést csak magányosan, a szükséges védőeszközök használatával végezzük, és tartsuk be a következő óvintézkedéseket:

  • mindig használjunk szemétszedő kesztyűt;
  • használjunk egészségügyi maszkot;
  • zárt ruházat javasolt;
  • ne nyúljunk az arcunkhoz;
  • ne nyúljunk más arcához;
  • az akció után magas hőfokon mossuk ki a ruhákat;
  • ha szemétszedő botot használunk, azt is fertőtlenítsük;
  • ha szelfizünk az összeszedett szeméttel, a telefont is fertőtlenítsük;
  • a használt készítményeket, védőfelszereléseket használat után
     zárt zacskóban helyezzük a kommunális kukába;
  • a kézfertőtlenítők tégelye, műanyag flakonja kiöblítés után szelektíven is gyűjthető.

Fotó: shutterstock.com
Neked ajánljuk
Régi hagyomány, új alapanyag – plasztikladikot avatott a PET Kupa Ez a pápai család a portájukon túl is lépett a szemét ellen Sosem látott szinteket ér el az elektromos hulladék mennyisége Rangos díjat nyert a pitypangból készült kerékpár-gumiabroncs Egyetlen napijeggyel bejárhatjuk az egész Dunakanyart
Tovább a forrásra: nepszava.hu
Vissza
Hírfolyam