2021. május 17., Paszkál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ilyen a város, ahol a szemét nyolcvan százalékát újrahasznosítják

A hulladékot tizenhárom kategóriában negyvenöt típusra osztják Kamikacuban, ahol a világon egyedülállóan szervezett módon csökkentik az ökológiai lábnyomot, és ezzel a témában a legjobb eredménnyel bíró várossá váltak. 2020-as céljuk az, hogy teljesen zero waste településsé váljanak, vagyis az összes szemetet vissza tudják forgatni.

Kamikacuban 13 kategóriában negyvenöt típusra osztják a hulladékot Fotó: Shutterstock

A japán városka az egyik helyi szemétégető bezárása után 2003-ban kezdte megreformálni az újrahasznosítást, mely nemcsak a bolygót kíméli, de eleve olcsóbb megoldás, mint a szemétégetők üzemeltetése, nem beszélve az emberi tényezőről. A szemléletváltást tizenöt év alatt sikerült átvinni a kétezer főt számoló Kamikacuban, ami nem kis teljesítmény, pláne, ha arra gondolunk, hogy itthon sokan még most is tanácstalanul kerülgetik a színes, szelektíven gyűjtő kukákat.

Komoly odafigyelést igényel a szemét szortírozása, és a szállítást is a lakóknak kell megoldaniuk – ez azonban hamar rutinná válik, a lakók szerint könnyen meg lehet szokni.

A hulladékot tiszta állapotban kell a gyűjtőközpontba vinni, a PET-palackokat, konzerveket, üvegeket kimosva várják, de külön fakkokba kerülnek az elhasznált fogkefék, az intim higiéniai holmik, a zacskók, az evőpálcikák is.

A procedúrát egy nonprofit szervezet, a Zero Waste Academy felügyeli, segíti. Például a kihelyezett lerakók mellett információt kaphatnak a lakosok arról is, hogy az adott hulladékból mit készítenek majd. A szerves hulladékot természetesen komposztálják, melynek érdekessége, hogy nagy százalékban az adott háztartásban használják fel a keletkezett trágyát, de az biztos, hogy a település határain belül használják újra fel.

Kamikacu kivételes működését egyre többen szeretnék testközelből is megtapasztalni, sokan járnak csodájára. A település pedig szorgalmasan készül 2021-re, mikor már a problémásabb hulladékok (például szőnyegek, lábbelik) sem kerülnek az égetőbe, hanem 100%-ban újrahasznosítanak mindent.

Neked ajánljuk
Hamarosan Magyarországon is elérhetővé válnak a TerraCycle világhírű körforgásos megoldásai A Tisza csak Kárpát-medencei összefogással tisztulhat meg Több mint 100 tonna újrafeldolgozhatatlan hulladéktól szabadul meg az ALDI Ember egy kutyáért, emberek egymásért (videó) Megérkezett a Tesla Magyarországra
Tovább a forrásra: roadster.hu
Vissza
Hírfolyam