2020. szeptember 21., Máté, Mirella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Öt fő területen indul meg az ország megtisztítása

Tisztítsuk meg az Országot! elnevezéssel projekt indul, amelynek részeként az öt leginkább szennyezett térségtípusban megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása – mondta el Boros Anita, építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.

A magyarországi illegális hulladék részint hosszú évek, évtizedek alatt halmozódott fel, másrészt újratermelődik, mivel vannak olyanok, akik notóriusan az erdők-folyók szélére, vagy éppen az autópályák pihenői mellett rakják le a kommunális szemetet vagy az építési-bontási hulladékot – mondta el az InfoRádiónak Boros Anita, aki szerint a hazai hulladékgazdálkodás új alapokra helyezésének egyik legfontosabb állomása, hogy valamiképp tiszta országgal, tiszta lappal kezdjünk.

Azt a tárca is belátta, hogy rövid idő alatt ezt nem lehet elérni, ezért a most induló projektben kijelölték azt az öt potenciálisan érintett területet, amelyeket a leginkább sújt az illegális hulladéklerakás.

Az államtitkár ezek között említette a Magyar Közút Zrt. által kezelt országos úthálózatot és az utak melletti egyéb területeket – beleértve a pihenőket is –, a vasúti létesítményeket és a sínek mellett lerakott igen jelentős illegális hulladékmennyiséget, az erdőterületeket, a nemzeti parki igazgatóságok által kezelt területeket, a turistaútvonalakat, az Országos Vízügyi Főigazgatóság által kezelt területeket (folyópartokat), valamint a helyi önkormányzatok közterületeit is.

Az erdő szélén felhalmozott hulladék csak a gazdája szemét nem bántja Fotó: shutterstock.com

Az önkormányzatok számára a Belügyminisztérium nyújt majd pályázati úton elérhető támogatásokat, amelyeket egy előre kidolgozott ütemterv szerint a saját közterületeik megtisztítására fordíthatnak.

„Az is fontos, hogy biztosítsuk az állampolgárok számára a jogszerű hulladéklerakást”

– hangsúlyozta az államtitkár. Amihez pedig olyan gyűjtőpontokat létesítenének, ahol egy „viszonylag kötetlen” időszakban valóban átveszik a feleslegessé vált dolgokat. „Szeretnénk, ha minden településen lenne egy olyan nagyon egyszerű átvevőhely, ahol ezeket ingyenesen átadhatná a lakosság” – tette hozzá Boros Anita.

A reform harmadik része, hogy a jogellenes hulladéklerakást és a hulladékgazdálkodási szabályszegéseket szankcionálják majd. A most induló projektben segítheti a munkát a Hulladékradar applikáció is.

Neked ajánljuk
A zöldenergia utóélete sem mindig tiszta Izzik a levegő a műanyag körül Csatornaillemtan óvodásoknak és iskolásoknak Rendkívüli mértékű aszály sújtja az Alföldet Nem készültek fel a klímaváltozással járó kockázatokra a világkereskedelem nagy csomópontjai
Tovább a forrásra: infostart.hu
Vissza
Hírfolyam