2020. október 28., Simon, Szimonetta
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Dicséretes felelősségvállalás: a jelentős szennyezésforrásnak számító vállalat beszállt a takarításba

2019 nyarán a vízügyi és civil oldallal összefogva a Coca‑Cola Magyarország vállalta, hogy segítenek megtisztítani a Tiszát. A cél két év alatt legalább nyolcvan tonna hulladék begyűjtése és újrahasznosítása volt. A takarítási világnap alkalmából beszámoltak az eddig elért eredményekről.

Az árvizek következtében minden évben jelentős mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán. 2019 júliusában a helyzet megoldására indult el a Hulladékmentes Tisza program, amelynek célja a folyamatos védekezés, a felhalmozódott hulladék gyűjtése és lehető legnagyobb mértékű újrahasznosítása. 

Ehhez az anyagi támogatást a Coca-Cola globális alapítványa, a The Coca-Cola Foundation biztosítja 250 ezer dollár értékű, azaz mintegy 73 millió forintos finanszírozással. 

A program során a PET Kupa és az Országos Vízügyi Főigazgatóság segítségével eddig összesen több mint tízezer tonna hulladéktól és uszadékfától szabadították meg a Tisza környékét.

Mintegy 5,5 tonnányi műanyagot szállítottak el a Waste Free Oceans szervezethez újrahasznosításra, az év során pedig közel nyolcvan tonna tonna hulladékot dolgoztak fel – ezzel egy év alatt majdnem teljesítve a kitűzött célszámot.

Az anyagi támogatáson túl a Coca-Cola Magyarország közel százhetven munkatársát is bevonva eddig három önkéntes napon vett részt. A hulladékgyűjtő akciók során összesen hét tonna hulladékot szedtek össze az önkéntesek a folyóból és a partjairól. A legutóbbi kiskörei akciójuk során az önkéntesek négy nap alatt öt tonna hulladékot válogattak át.

Neked ajánljuk
Óriásporszívóval akarják eltávolítani a műanyaghulladékot egy belga természetvédelmi területről 4,5 billió cigicsikk végzi a környezetben évente Kevesebb élelmiszer végezte itthon a kukában Kulturális intézmények is csatlakoznak az Európai Hulladékcsökkentési Héthez Megjelent az újrahasznosított mobil második generációja
Tovább a forrásra: forbes.hu
Vissza
Hírfolyam