2020. október 20., Vendel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Látványos térképen az országot elborító szeméthegyek

Új funkcióval, egyedülálló hőtérképpel bővült a Hulladékvadászok nagy térképe, így mostantól egyszerűen beazonosíthatók Magyarország hulladékkal leggyakrabban szennyezett területei.

A szeméthőtérképen ráadásul nem csupán lokációra, hanem például hulladéktípusra is lehet keresni – mondta el az Indexnek Szebenyi Péter, a hulladekvadasz.hu ötletgazdája, a JÖN Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az eddigi bejelentések alapján Debrecen, Tatabánya és vidékük mind piros folt a térképen. Emellett Kecskeméten is több mint ezer fős hulladékvadász közösség alakult ki az utóbbi időben. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak a hőtérképen világító területeken lehet lerakat. A hőtérkép inkább egy viszonylagos helyzetképet ad – emeli ki az ötletgazda. Vannak az országnak olyan foltjai, ahonnan még nem érkezett szemétjelzés, miközben könnyen lehet, hogy az adott települést beborítja a szemét.

„Továbbra is arra buzdítjuk az embereket, hogy váljanak egyfajta legapróbb önkéntessé, váljanak hulladékvadásszá. Legyen öt percük a környezetükre, a közösségükre, vegyék elő a telefonjukat, fotózzák le az illegális hulladéklerakást, és küldjék el nekünk. Bejelenteni lehet anonim módon is.”

A Hulladékvadász-felületen elérhető hőtérkép Fotó: zeewa.io

Személyesen is igyekeznek felmérni a helyzetet

A tervek szerint legkésőbb október végén Szebenyi Péterék elindítják e-hulladékvadász járőrszolgálatukat, melynek keretében egy elektromos haszongépjárművel az utcákat járva kutatnak az illegális hulladéklerakók után.

Először Pest megyében, a hőtérkép szerint Magyarországon legszennyezettebb területen próbálják ki a pilotprojektet, a helyi iparkamara támogatásával.

A térképeket üzemeltető, Hulladékvadász nevű civil kezdeményezés 2016. január 1-jén startolt el, és az elmúlt években igencsak aktívan használta a lakosság: üzemeltetői máig több ezer bejelentést kaptak az ország területén található kisebb-nagyobb illegális szemétlerakókról. A felület lehetőséget biztosít a szemétkupacok felszámolását célzó közösségi gyűjtések lebonyolítására is, nemcsak magánszemélyek, de cégek és a probléma előtt gyakran tehetetlenül álló önkormányzatok számára is.

Neked ajánljuk
Mintegy 14 millió tonna mikroműanyag van az óceánok fenekén Dicséretes felelősségvállalás: a jelentős szennyezésforrásnak számító vállalat beszállt a takarításba Űrszemétészlelő és -megfigyelő radart adtak át Németországban Száz új hulladékszállító jármű áll munkába Budapesten A parlagon hagyott földek is segíthetnék a klíma ügyét
Tovább a forrásra: index.hu
Vissza
Hírfolyam