2021. január 28., Karola, Károly
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Mégsem tiltják be az avarégetést 2021-től az egész országban

Amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatokra lesz bízva, engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, milyen feltételekkel – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

A parlament által még nyáron elfogadott módosítás értelmében 2021. január elsejétől kezdődően országszerte tilos az avarégetés és a kerti hulladék égetése. December 2-án azonban megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, ami teljesen felülírja a fél éve elfogadott módosítást és az azzal járó országos tilalmat – írja a Helló Vidék.

A rendelet a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól, tartalma alapján a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra is 

a települési önkormányzatok hatáskörében marad „az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”.

Az avar- és zöldhulladék-égetés egyébként számos településen már eddig is tiltott volt, jellemzően a kisebb önkormányzatok foglalkoztak kevésbé a jelenséggel.

Bendik Gábor, a Levegő Munkacsoport környezetvédelmi szakjogásza szerint levegőminőségi vagy akár hulladékgazdálkodási szempontból semmi nem indokolja a rendelkezést, sőt, éppen az ellentétére lenne szükség. Egyre több tanulmány bizonyítja, hogy a koronavírus-járvány terjedése és a tünetek súlyossága összefüggésben áll a légszennyezettséggel.

A szakember aláhúzta: ugyanakkora helyen, ahol el lehet égetni egy kupac avart, komposztálni is lehet ugyanazt a mennyiséget. Nyilván ez egy lassabb folyamat, és több odafigyelést is igényel, de az előnyei is bőven megvannak: a biológiai körforgásból nem vonjuk ki a tápanyagot, ami által a talajerő-utánpótlást is valamelyest biztosítjuk.

Neked ajánljuk
Vége a műanyaghulladék felelőtlen exportjának Még két hétig lehet jelentkezni a Tisztítsuk meg az országot! program pályázatára Könnyebb lett felelősen gondoskodni a sittről Kaposváron Szolárcserép vagy hagyományos napelem? Folytatódhat az afrikai nagy zöld fal építése
Tovább a forrásra: hellovidek.hu
Vissza
Hírfolyam