2021. október 23., Gyöngyi
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Új fejezet kezdődik a hazai hulladékgazdálkodásban

A parlament által hétfőn elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a hulladékképződés és az illegális szemétlerakás mértéke csökkenhet, az újrahasznosítás aránya pedig javulhat.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának februári jelentése alapján 2019-ben személyenként átlagosan 387 kg háztartási szemetet termeltünk Magyarországon. Ezzel ma hazánk a negyedik legkevesebb háztartási hulladékot előállító nemzet Románia, Lengyelország és Észtország után – emlékeztet az Origo.

Magyarország ott van a legeredményesebb hulladékcsökkentők között, ugyanakkor hazánkban a kommunális hulladéknak csak 36 százalékát komposztálják vagy dolgozzák fel újra; 50 százalékát lerakókban helyezik el, 14 százalékát pedig elégetik. Az EU-ban az újrahasznosítás mértéke ezzel szemben átlagosan 48 százalék, a szemét 25 százaléka végzi lerakóban, 27 százalékát pedig elégetik.

A Klímapolitikai Intézet álláspontja szerint a mostani jogszabálymódosításnak köszönhetően jelentősen javul majd a hulladék újrafeldolgozásának aránya, és az illegális szemétlerakók felszámolását célzó küzdelem is új lendületet kaphat.

A szelektív hulladékgyűjtés a következő években a veszélyes háztartási, a bio- és a textilhulladékokra is kiterjed majd. Fontos, hogy 2025-re a településeken termelődő hulladék 55 százalékát kell újrahasznosítani, amit 2035-ig fokozatosan 65 százalékra kell emelni.

A Greenpeace műanyagellenes demonstrációja a Parlament előtt 2019 őszén Fotó: shutterstock.com

A hulladékra értékként kell tekinteni. Az ipari maradékanyagot ezért minél nagyobb arányban kell nyersanyagként visszaforgatni a gyártási folyamatokba, 2035 után pedig a települések által megtermelt szemétnek legfeljebb 10 százalékát lehet majd lerakókban elhelyezni, a többit újra fel kell dolgozni. A törvényjavaslat az üveg- és műanyag palackok, valamint fémdobozok visszaváltásának lehetőségét is megteremti.

A gyártóknak és a kereskedőknek bizonyos mértékig nyomon kell majd követniük a hulladék útját, az illegális szemétlerakás pedig a pénzbírság mellett tényleges szabadságvesztéssel is büntethető lesz, ami jelentős visszatartó erő lehet a környezetkárosítók számára.

Neked ajánljuk
India is lép az egyszer használatos műanyagok ellen Fenntarthatóbbá tenné a zöldség- és gyümölcscsomagolásokat Franciaország A műanyagszemétnek emeltek múzeumot Indonéziában A globális felmelegedés több vesebetegséghez vezethet Kapszulákból származó kávézacc táplálja a pannonhalmi levendulamezőket
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam