2021. július 27., Liliána, Olga
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Romániának feladták a leckét az egyszer használatos műanyagok

Bár az uniós tagállamoknak 2021. július 3-tól meg kellett volna szüntetniük egy sor egyszer használatos műanyag termék forgalmazását, Romániában máig nem tudott hatályba lépni a két évvel ezelőtt kiadott szabályozással harmonizáló jogszabály.

Romániával szemben több uniós kötelezettségszegési eljárás van folyamatban a környezetvédelem terén. Ezek közé tartozik az egyszer használatos műanyag termékek betiltásának az ügye is – ismertette Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi miniszterének korábbi nyilatkozata alapján a Magyar Nemzet.

„Folyamatosan dolgozunk az egyszer használatos műanyaghulladék csökkentését célzó uniós irányelvek Romániá­ban való gyakorlatba ültetésén. Sok időt vesz azonban igénybe, míg valamennyi érintettel sikerül letárgyalni az előírásokat” – nyilatkozta  Tánczos. A környezetvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy

a műanyaghulladék mennyiségének csökkentésére irányuló intézkedéseket a megrendelt hatástanulmányok alapján, lépcsőzetesen fogják bevezetni.

Tánczos Barna a szervezőkkel együttműködve azt szeretné elérni, hogy idén nyáron legalább a fesztiválokon ne lehessen az irányelvben szereplő egyszer használatos műanyag termékeket használni.

A Greenpeace eközben arra hívja fel a figyelmet, hogy a műanyag tányért, evőeszközt, poharat nem egyszer használatos papírból, fából készült eszközökkel kellene helyettesíteni, mert azokkal is szemetet termelünk, nem beszélve arról, hogy az előállításukhoz erdőket kell kivágni. Az elmosható, többször használható eszközökhöz való visszatérést szorgalmazzák.

Szemét a megáradt Enyed-patakban. Egy felhőszakadás után a városon átfolyó Enyed-patak kilépett a medréből, és az árhullám 2020 júniusában elárasztotta a magyarok lakta erdélyi települést
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Neked ajánljuk
Románia lett az európai szemétbiznisz központja Kigyulladt a nagyszalontai hulladéklerakó, hazánkban nem okozott szennyezést a füst Több fokozata lesz az agresszív medvék kilövésének Romániában Éghajlatváltozást tűrő kukoricákat nemesít az ELTE Azonnal cselekednünk kéne, ha meg akarjuk menteni az óceánok élővilágát
Tovább a forrásra: magyarnemzet.hu
Vissza
Hírfolyam