Az óceáni műanyag problémája még hatékony megelőzés mellett is sokáig velünk marad majd
Az ENSZ közelgő környezetvédelmi csúcstalálkozójára készülve a WWF és az Alfred Wegener Intézet több ezer, a természetbe szivárgó műanyag mennyiségével és hatásaival foglalkozó tanulmány eredményeit összegezve felhívta a figyelmet: ha sikerül is gátat vetni a műanyag tengerekbe áramlásának, a már jelen lévő szennyezés miatt a mikroműanyag koncentrációja még évtizedekig nőni fog.
Ahogy arról korábban az Élő Bolygónk is beszámolt, a nemzetközi kutatási eredmények és figyelmeztető jelentések hatására az ENSZ március elején Nairobiban kezdődő környezetvédelmi csúcstalálkozóján több mint 100 tagország támogatásával sor kerülhet a műanyagszennyezésről szóló nemzetközi egyezmény aláírására.
A döntéshozók elhivatottságának fokozására a német kutatóintézet és a globális környezetvédelmi szervezet átfogó tanulmányában 2600, a műanyagszennyezés jelenségét vizsgáló kutatás tanulságait foglalta össze.
Megállapították, hogy bizonyos régiók, így a Földközi-tenger, a Kelet-kínai-tenger vagy a Sárga-tenger esetében már ma is veszélyes szintet ér el a műanyag koncentrációja – máshol a szennyezés jövőbeli növekedése jelent komoly kockázatot.
A tengerekben fokozott igénybevételnek kitett műanyag apró, 5 milliméternél kisebb (de akár nanométeres) darabokra töredezik. Ezeket a mikroműanyagokat pedig a bálnától a planktonokig számtalan élőlény véli élelemnek – vagyis bekerülnek a táplálékláncba.
A szakemberek hangsúlyozzák: mivel a tengerbe egyszer bekerülő műanyagot eltávolítani gyakorlatilag lehetetlen, a probléma további súlyosbodását csak a szennyezés megállításával kerülhetjük el – a mikroműanyag mennyisége egyes tanulmányok szerint még ebben az esetben is évtizedekig növekedni fog.
A március elején, Nairobiban megrendezésre kerülő konferencián várhatóan akörül zajlik majd a vita, hogy elég bizonyíték áll-e rendelkezésre az erőteljes, a műanyaghasználat, -kezelés és gyártás jelenlegi rendszerét felforgató intézkedések szükségességére – hangsúlyozta a tanulmányt értékelve Matthew MacLeod, a Stockholmi Egyetem kutatója.
