2022. május 21., Konstantin
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Globális összefogást sürget az OECD a műanyagszennyezés felszámolása érdekében

Az OECD február 22-én közzétett jelentésében felhívta a figyelmet: 2019-ben globálisan az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 3,4 százalékát okozták a műanyagok, miközben a felhasznált műanyagoknak kevesebb mint tíz százalékát hasznosították újra.

A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint 2019-ben 460 millió tonna műanyagot használtak fel világszerte. Az adat rámutat, hogy 2000 óta csaknem megduplázódott a felhasznált műanyagok mennyisége. A műanyaghulladék mennyisége pedig a vizsgált időszakban több mint a duplájára nőtt, és elérte a 353 millió tonnát.

Az újrahasznosítás során keletkező veszteséget is figyelembe véve csupán a műanyaghulladék 9 százalékát hasznosították újra, miközben 19 százalékot elégettek, és majdnem 50 százalék az ellenőrzött hulladéklerakókban végezte. A fennmaradó 22 százalékot illegális szeméttelepeken helyezték el, nyílt gödrökben égették el, vagy a környezetbe jutott – foglalta össze a jelentés.

A világjárvány miatt 2020-ban az előző évhez képest 2,2 százalékkal csökkent a műanyagok felhasználása – ugyanakkor az egyszer használatos műanyagok mennyisége viszont nőtt, és az előrejelzések szerint a gazdaság fellendülésével a teljes felhasználás további növekedése várható.

„Az elszabaduló globális felmelegedés és szennyezés miatt döntő fontosságú, hogy az országok összehangolt és globális megoldásokkal válaszoljanak a kihívásra” – hangsúlyozta Mathias Cormann, az OECD főtitkára a jelentésben.

A szervezet a probléma megoldására több javaslatot sorolt fel, köztük az újrahasznosított műanyagok piacának fejlesztését, amelyek az összes műanyagnak csak hat százalékát teszik ki, nagyrészt azért, mert drágábbak.

A szervezet a fenntarthatóbb „műanyag-életciklus” kialakítása mellett azt is kiemelte, hogy a politikának a teljes fogyasztást is vissza kell fognia.

Emellett jelentős beruházásokat sürgetett az alapvető hulladékgazdálkodási infrastruktúrába: évi 25 milliárd eurót javasolt az alacsony és közepes jövedelmű országok erőfeszítéseire.

Az OECD a jelentést az ENSZ február 28-án Nairobiban kezdődő Környezetvédelmi Közgyűlése előtt publikálta, ahol várhatóan hivatalos tárgyalások kezdődnek egy jövőbeli nemzetközi műanyagegyezményről.

Fotó: TShum/iStock / Getty Images Plus
Neked ajánljuk
Magyar cég fejlesztése hozhat áttörést a bioműanyagok világában A technológiát hívják segítségül az óceánokba szivárgó szemét megállításához A magyarok többsége támogatná a műanyag palackok visszaválthatóságát Mennyire segíti elő a hazai szabályozás a vállalatok felelős hulladékgazdálkodását? 25 ezer autó használt akkumulátorát dolgozza fel évente a Hydrovolt frissen nyílt üzeme
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam