2022. május 26., Evelin, Fülöp
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Veszélyes hulladékkal kapcsolatos büntetőügyek kerültek bírósági szakaszba Hevesben

Két esetben is veszélyes hulladék szabálytalan kezelése miatt emeltek vádat Heves megyében – közölte a megyei főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel.

Konkoly Thege László arról számolt be, hogy az egyik vádirat szerint egy tiszanánai férfi mintegy 40 tonnányi veszélyes hulladékot vitetett Eger külterületére.

A harmincéves, többszörösen büntetett vádlott 2019 nyarán 3,5 millió forint értékű vállalkozói szerződést kötött egy céggel, ebben vállalta: kitakarítja annak egri telephelyét, és a keletkező hulladékot elszállíttatja egy hulladéklerakóba.

A mintegy 40 tonnányi veszélyes hulladékot azonban végül a település külterületére, egy beépítetlen területre vitette.

Az illegálisan, a telektulajdonos önkormányzat engedélye nélkül elhelyezett hulladék kátrányos lemezt, aszfaltot, olajos kannákat, festékes flakonokat, vödröket, hajtógázas flakonokat és hullámpalát is tartalmazott, ezek veszélyes hulladéknak minősülnek. Elszállíttatásuk az önkormányzatnak később 160 ezer forintjába került.

A másik ügyben egy férfi 2019 januárjától illegális autóbontót működtetett egy Heves megyei településen. A bontásból megmaradt használhatatlan, törött műanyag alkatrészeket, üléseket, gumikat pedig – részben közterületen – rendszeresen elégette. A vádlott ezzel figyelmen kívül hagyta, hogy a gépkocsik a megbontásuktól kezdődően veszélyes hulladéknak minősülnek, mivel rákkeltő, mérgező, a környezetre és az emberi egészségre ártalmas anyagokat tartalmaznak.

Az ügyészség a 40 tonna veszélyes hulladékot szabálytalanul elhelyező férfi esetében végrehajtandó, az illegális autóbontó üzemeltetőjével szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól.

(Képünk illusztráció) Fotó: Andrea Batazzi/iStock/Getty Images Plus
Neked ajánljuk
Magyar cég fejlesztése hozhat áttörést a bioműanyagok világában A technológiát hívják segítségül az óceánokba szivárgó szemét megállításához A magyarok többsége támogatná a műanyag palackok visszaválthatóságát Sokallják a 480 farkast Svédországban, 170-re akarják csökkenteni Nemcsak a hordozórakéták, de a kibocsátásuk is az eget veri
Tovább a forrásra: magyarnemzet.hu
Vissza
Hírfolyam